Fotó: ShutterStock/Ilyas Tayfun Salci
Hirdetés

Johnson és Sunak az elmúlt napokban többször is hosszabb időt töltött Javid társaságában kormányzati értekezleteken.

Sajid Javid szombaton jelentette be, hogy előző este „kissé bizonytalanul” érezte magát, ezért elvégzett egy koronavírus-gyorstesztet, amelynek eredménye pozitív lett.

Az egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a koronavírus elleni oltás mindkét adagját megkapta, és tünetei nagyon enyhék.

A Downing Street első vasárnapi közlése még arról szólt, hogy Johnson és Sunak nem vonul elkülönítésbe, ehelyett mindketten részt vesznek abban az egyelőre próbajellegű programban, amely azt hivatott kideríteni, hogy hasonló esetekben a kötelező karantént fel lehet-e váltani az érintettek sűrű, naponta elvégzett tesztelésével.

Korábban írtuk

A londoni miniszterelnöki hivatal e bejelentését azonnal hatalmas felzúdulás követte az ellenzék és több szakmai szervezet részéről, mivel a brit állami egészségügyi ellátórendszer (NHS) kontaktkutató szolgáltatása az elmúlt időszakban hetente már több mint félmillió embernek küldött automatikus értesítést arról, hogy elkülönítésbe kell vonulniuk, miután környezetükben valakinek a koronavírus-tesztje pozitív lett.

Emiatt egyre nagyobb fennakadások keletkeznek a brit gazdaság legkülönbözőbb területein, sőt az értesítési rendszert alkalmazó NHS saját intézményeiben is, mivel alkalmazottak százezrei kénytelenek otthon maradni.

A héten le kellett állítani vagy részben fel kellett függeszteni a 400 kilométeres londoni metróhálózat több vonalának működését, mivel a karanténra kötelezettek nagy száma miatt alig maradt munkára fogható metróvezető.

Az áruházak arra figyelmeztették a kormányt, hogy élelmiszerhiány fenyeget, miután a beszállító cégek és a fuvarozó vállalatok alkalmazottai szintén tömegesen kénytelenek elkülönítésbe vonulni a mobiltelefonos NHS-alkalmazás által küldött értesítések nyomán.

A Downing Street vasárnap kiadott első közleménye után – amely szerint Boris Johnson és Rishi Sunak nem vonul karanténba, hanem a próbajellegű tesztelési programban vesz részt – a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt állásfoglalást adott ki, amely szerint a miniszterelnöki hivatal azt az üzenetet küldte a társadalomnak, hogy éppen a kormányzati vezetőkre nem vonatkoznak az általuk mindenki más számára kötelezővé tett járványügyi szabályozások.

A Downing Street két és fél órával az első közlemény kiadása után közölte, hogy a kormányfő és a pénzügyminiszter mégis elkülönítésbe vonul, és egyikük sem vesz részt a karanténkötelezettség esetleges felváltására kidolgozott tesztelési próbaprogramban.

A miniszterelnöki hivatal szerint Boris Johnsont Chequersben, a brit kormányfők vidéki rezidenciáján érte az NHS-alkalmazás által küldött elkülönítési felszólítás, és Johnson itt tölti a karanténidőszakot, amely alatt minisztereivel távkapcsolat útján érintkezik.

Angliában hétfőtől feloldják a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt, még érvényben lévő utolsó korlátozások zömét, így a brit sajtó által „a szabadság napjaként” emlegetett első korlátozásmentes napot a brit kormány három vezető tagja is karanténban tölti.