„A tárgyalásokon már csak nagyon csekély kihívások maradtak (…) Ezek inkább logisztikai, gyakorlati jellegűek” – tette hozzá Muhammad bin Abdul Rahman asz-Száni kormányfő egy dohai sajtótájékoztatón, amelyet Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője jelenlétében tartott.

Hirdetés

A megállapodásról folytatott tárgyalások az elmúlt hetekben „hullámvölgyeket éltek át. Azt hiszem, most már biztosabb vagyok abban, elég közel vagyunk ahhoz, olyan megállapodásra jussunk, amely lehetővé teszi, hogy a túszok biztonságban hazatérhessenek” – fejtette ki a politikus.

A Hamász október 7-én izraeli földön elkövetett támadásában 1200 izraeli halt meg, többségükben civilek. Az izraeli hatóságok becslése szerint mintegy 240 embert ejtett túszul aznap a palesztin iszlamista mozgalom. Októberben egy közvetítői művelet eredményeként négy túszt engedtek szabadon: egy amerikai nőt és lányát, valamint két izraeli nőt.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök többször is kijelentette, hogy addig nem lehet tűzszünet, amíg az összes túszt szabadon nem engedik.

Korábban írtuk