A nevük elhallgatását kérő illetékesek elmondták, hogy a katonai csapás az Iszlám Állam feltételezett harcosai ellen irányult.

Hirdetés

A légicsapást pilóta nélküli repülő szerkezettel hajtották végre, és az utórobbanások arról tanúskodnak, hogy a jármű nagy mennyiségű robbanószert szállított – hangoztatták az illetékesek.

Az afgán fővárosban szemtanúk arról számoltak be, hogy a kabuli repülőtér közelében robbanás hallatszott, amelyet valószínűleg egy házba csapódó rakéta okozott.

Tálib illetékesek is azt közölték, hogy a Kabulban végrehajtott amerikai katonai csapás öngyilkos merénylő gépkocsija ellen irányult, aki támadást akart intézni a kabuli nemzetközi repülőtér ellen az amerikai katonai kivonulás közepette.

Egyelőre kevés részlet ismert az incidensről, csakúgy, mint arról a rakétabecsapódásról, amely a repülőtértől északnyugatra fekvő egyik lakónegyedben történt és megölt egy gyermeket. A két rakétacsapás különálló támadás lehetett.

A vasárnapi amerikai légicsapás immár a második azóta, amióta az Iszlám Állam-Horaszán Tartomány nevű terrorszervezet több mint száz emberéletet – közöttük tizenhárom amerikai katonáét – követelő öngyilkos merényletet hajtott végre csütörtökön a kabuli repülőtérnél.

Az amerikai Középső Parancsnokság megerősítette a dróncsapás hírét, közleményében tudatta, hogy polgári áldozatokról egyelőre nincsenek jelentések, de vizsgálatot folytatnak az ügyben.

„Éberek maradunk a lehetséges jövőbeli fenyegetéssel szemben” – olvasható a közleményben.

„Nagyon valószínű”, hogy újabb merényletet követnek el a következő 24-36 órában a kabuli repülőtér ellen – figyelmeztetett szombaton Joe Biden amerikai elnök, aki hozzátette, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet két fegyveresének életét kioltó amerikai légicsapás nem az utolsó volt.

Korábban írtuk