A 86 éves Gilbert Deya a vád szerint 1999 és 2004 között öt csecsemőt rabolt el, nagy részüket a kenyai főváros, Nairobi egyik szegénynegyedének egy kórházából.

Hirdetés

Deya és felesége, Mary éveken át azt bizonygatták meddő vagy a menopauza idejébe lépett nőknek, hogy csupán kettejük imái segítségével, szexuális együttlét nélkül is teherbe tudnak esni, a csecsemőkről pedig elhitette velük, hogy az ő gyermekeik.

A felmentő ítéletet a bíróság azzal indokolta, hogy a lelkész ellen nem volt elegendő bizonyíték.

Az eredetileg kőművesként dolgozó Deyát – aki több gyülekezetet vezetett Londonban, Liverpoolban és Nottinghamben – 2017-ben adták ki a brit hatóságok Kenyának, csaknem 10 év jogi huzavona után.

Korábban írtuk

A zömében keresztények lakta Kenyában körülbelül 4000 „egyház” működik, beleértve olyan közösségeket is, amelyeknek vezetői semmiféle teológiai végzettséggel nem rendelkeznek. Nemrég országos megdöbbenést váltott ki egy tagjait halálra éheztető szekta ügye, ahol a taxisofőrből lett szektavezér, Paul Nthenge Mackenzie arra vette rá híveit, hogy az általa megjövendölt világvége miatt, amelynek idén április 15-én kellett volna bekövetkeznie, mondjanak le az ételről, éheztessék magukat halálra, mert csak így üdvözülhetnek. Nthengét azóta terrorizmus gyanújával fogták perbe, a hatóságok pedig már csaknem 400 holttestre bukkantak a Kenya keleti partjainál fekvő Shakahola erdejében.