A 19 éves fegyveres a támadás előtt az interneten jelezte, hogy mire készül. A Twitteren és egy másik csatornán gyűlölködő üzeneteket tett közzé szexuális kisebbségekkel szemben, illetve közölt egy homofób és neonáci hangvételű „kiáltványszerűséget” is, amelyben az LMBTI-közösség tagjaival és zsidókkal szembeni erőszakra bujtogatott – írta a Sme.sk hírportál.

Hirdetés

Az elkövető a támadás után is írt a Twiterre, de csütörtök reggelre a fiókjai már nem voltak elérhetők. A rendőrség a folyamatban levő nyomozásra hivatkozva nem erősítette meg, hogy a szóban forgó profilok valóban az elkövetőhöz tartoztak.

Zuzana Caputová szlovák államfő a Facebookon azt írta, hogy az eddig rendelkezésre álló információk alapján a lövöldözés egy kisebbség ellen irányuló gyűlöletbűncselekmény volt. Úgy vélte, ezt a tragédiát politikusok „ostoba és felelőtlen kijelentései” táplálták hosszú ideje.

Eduard Heger miniszterelnök is elítélte a támadást, és közleményében azt írta, megengedhetetlen, hogy bárkinek az életmódja miatt féltenie kelljen az életét. A szélsőségesség semmilyen formája nem elfogadható – fogalmazott.

Daniel Lipsic különleges ügyész is úgy nyilatkozott, hogy egyelőre úgy tűnik, az elkövető indítéka az lehetett, hogy gyűlölte a tőle eltérő szexuális orientációjú embereket. Minden jel arra utal, hogy tette után öngyilkosságot követett el – tette hozzá.

Szemtanúk szerda este mintegy tíz lövést hallottak a helyszínen. A Joj televíziónak egyikük azt mondta, a támadó körültekintően célzott fegyverével, mielőtt tüzet nyitott az emberekre. A Dennik N című lap azt írta, hogy a támadó a melegbár két vendégét lőtte agyon, és egy ott dolgozó felszolgálót sebesített meg.

A vérengzés után a helyszínről elmenekült, a rendőrség csütörtök reggel jelentette be, hogy azonosították és holtan találták a gyilkost.

Korábban írtuk