Fotó: MTI/EPA/Mohamed Meszara
Férfi voksol a tunéziai előrehozott parlamenti választások első fordulójában egy tuniszi szavazóhelyiségben 2022. december 17-én.
Hirdetés

A Megváltás Front (Salvation Front) nevű ellenzéki pártszövetség azonnal felszólította Kaisz Szaíd tunéziai köztársasági elnököt: mondjon le, mivel elveszítette legitimációját az alacsony választási részvétel miatt.

A legtöbb tunéziai politikai párt bojkottálta a parlamenti választásokat, mivel elutasították a voksolás alkotmányos alapjait és bírálták a választási törvényt.

A voksolást hónapok óta tartó belpolitikai válság előzte meg. Kaisz Szaíd köztársasági elnök márciusban oszlatta fel a parlamentet, tavaly nyáron pedig több alkotmányjogi reformmal bővítette az államfő hatáskörét. Leváltotta a miniszterelnököt, majd a végrehajtó hatalmat megragadva rendeleti kormányzást vezetett be.

Az ellenzék nemcsak érvénytelennek minősítette a júliusban 30 százalékos részvétellel megtartott népszavazást az új alkotmány elfogadásáról, hanem puccsal és önkényuralom kiépítésével is vádolta Szaídot. Tiltakozásul végül bejelentették: bojkottálni fogják a szombati parlamenti választásokat.

A csaknem 12 milliós Tunéziában a 2011-es „arab tavasz” idején alakult meg a 217 tagú, egykamarás népképviselők gyűlése. Az új alkotmány értelmében viszont a parlament kétkamarás lesz, de szombaton csak a 161 fős alsóház tagjait tervezték megválasztani.

Korábban írtuk