Fotó: shutterstock.com/Vitalii Vodolazskyi
Hirdetés

Ezt Jevhenyija Kravcsuk, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mögött álló Nép Szolgája párt képviselője jelentette be vasárnap az állami televízióban. „Nem fogunk részt venni a parlamenti közgyűlés hivatalos rendezvényein, egyetlenegyen sem” – hangoztatta.
Hozzátette mindazonáltal, hogy elutaznak Bécsbe, és partnereikkel arról fognak tárgyalni, miként lábalhatna ki az EBESZ önnön működési válságából, amelyet az ukrajnai háború okozott.

A közgyűlés mostani ülése egybeesik az Ukrajna ellen 2022. február 24-én megindított orosz háború évfordulójával.

Húsz ország 81 képviselője már február elején levélben sürgette Ausztriát, hogy a Moszkvát sújtó nemzetközi szankciók alapján akadályozza meg az orosz küldöttség részvételét az EBESZ bécsi ülésén. Ausztria ugyanakkor azon az állásponton van, hogy a szervezet székhelyéül szolgáló országként köteles biztosítani vízumot az orosz delegációnak. A tanácskozás tavalyi házigazdái, Nagy-Britannia és Lengyelország nem engedték meg orosz képviselők beutazását.

Helga Maria Schmid EBESZ-főtitkár Oroszország kizárása ellen foglalt állást a szervezetből annak érdekében, hogy nyitva tarthassák a diplomácia csatornákat.

Korábban írtuk