Az SOS Méditerrannée francia humanitárius szervezet által működtetett norvég felségjelzésű hajó kedden távozott a szicíliai vizekről, és pénteken érkezik meg a francia kormány által kijelölt katonai kikötőbe.

Hirdetés

A tárcavezető a csütörtöki kormányülést követően közölte: Franciaország csak arra való tekintettel fogadja a hajót, hogy „az olasz hatóságok hagyták az utasokat két hétig hánykódni a tengeren”.

Gérald Darmanin elmondta: Németország több mint nyolcvan embert fogad be, ugyanennyi embert szétosztanak Horvátország, Románia, Bulgária, Litvánia, Málta, Portugália, Luxemburg és Írország között az „európai szolidaritás” nevében, az utasok egyharmada pedig francia településekre kerül.

Csak azok maradhatnak az Európai Unióban, akik „jogosultak menedékre” – hangsúlyozta a miniszter. Megismételte, hogy „azok, akik nem kaphatnak menedéket, egyenesen visszaindulnak a származási országaikba”.

A Ocean Vikingen utazók között bangladesi, eritreai, szíriai, egyiptomi, pakisztáni, mali, szudáni és guineai állampolgárok vannak – jelezte a francia belügyminisztérium az AFP hírügynökségnek. A forrás elmondta: az érintett országokkal megtörtént a kapcsolatfelvétel azok kitoloncolása érdekében, akik nem jogosultak menedékre.

Gérald Darmanin ismételten „embertelennek” minősítette Olaszország eljárását, amely nem engedélyezte partjainál a mentőhajó kikötését, és jelezte: emiatt Párizs felfüggeszti azt az európai megállapodást, amelynek értelmében egy év alatt 3500 olyan menedékkérő befogadására kötelezte el magát, aki Olaszországban ért partot. Azt is elmondta, hogy Franciaország megerősíti az Olaszországgal közös határa védelmét, e célból ötszáz rendőrt a nap folyamán az olasz határhoz irányítottak.

Korábban írtuk