Fotó: ShutterStock.com/robert cicchetti
Hirdetés

Kedden 75 ezer 795 regisztrált fertőzött volt, szerdán délig már 83 ezer 712 fertőzöttet tartottak számon. A halálos áldozatok száma is meredeken emelkedett: szerdán délig az államban több mint 1900 amerikai halt bele a vírus okozta betegségbe.

A sajtókonferencián külön szólt a fiatalokhoz is, felszólítva őket az elővigyázatosságra.

„A fiataloknak meg kell érteniük ezt az üzenetet, mert még mindig túl sok fiatalt látok gyülekezni” – fogalmazott.

Cuomo további drasztikus lépéseket ígért, ezek között említette, hogy a városban lezárják az összes játszóteret. Hozzátette, hogy a parkokat nem fogják lezárni.

Kifejtette azt is, hogy a New York-i rendőrségnek szerinte sokkal agresszívabban kellene betartatnia a társadalmi távolságtartásra vonatkozó előírásokat.

A kormányzó panaszkodott az egészségügyi eszközök hiányára. Mint mondta: egyszerűen lehetetlen lélegeztetőgépeket beszerezni.

„Államunk számára pillanatnyilag az egyetlen remény az, hogy a szövetségi kormánynak megvan a kapacitása a segítségre” – szögezte le.

„Hogy fog ez végződni? Az emberek választ szeretnének. Én is választ szeretnék, csakhogy jelenleg senki nem tud biztosat mondani” – fejtegette Cuomo, majd hozzátette, hogy véleménye szerint a járvány elmúlta után „új világ” következik, „új szabályokkal és normatívákkal”.

A John Hopkins egyetem és kórház adatai szerint az Egyesült Államokban már több mint 190 ezer fertőzést diagnosztizáltak, és a halottak száma meghaladja a 4100 főt.