„Vlagyimir Putyin orosz elnök meghívására Kim Dzsong Un, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság államügyeinek elnöke az elkövetkező napokban hivatalos látogatást tesz az Oroszországi Föderációban” – áll a közleményben.

Hirdetés

Korábban a Bloomberg amerikai hírügynökség az orosz Távol-keleti Szövetségi Körzet egy meg nem nevezett tisztségviselőjére hivatkozva azt írta, hogy a két vezető szerdán találkozhat egymással.

Putyin hétfőn Vlagyivosztokba érkezett a Keleti Gazdasági Fórum alkalmából. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője ezt megelőzően közölte: nem szerepel a tervek között, hogy a két vezető ennek a rendezvénynek az alkalmából folytat majd megbeszélést.

Kim 2019 áprilisában már járt Vlagyivosztokban a páncélvonatján. 2011-ben történt hivatalba lépése óta az volt az első oroszországi látogatása.

Korábban írtuk

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter júliusban Phenjanban járt, ahol a koreai háború befejezésének 70. évfordulója alkalmából megtartott rendezvényeken vett részt, felkeresett egy haditechnikai kiállítást, és Kimnek átadta Putyin üzenetét.

A dél-koreai hírszerzés szeptember 4-én azt az értesülést közölte, hogy Sojgu Észak-Koreával és Kínával közös haditengerészeti gyakorlat megtartását javasolta az észak-koreai vezetőnek. Erre reagálva a moszkvai katonai tárca vezetője kijelentette, hogy Oroszország minden szomszédjával tarthat közös katonai manővereket, ami alól Észak-Korea sem kivétel.

„Mindenkivel tárgyalunk erről, beleértve a KNDK-t is. Miért ne? Ők a szomszédjaink” – fogalmazott Sojgu.

„Jobb békében és harmóniában élni a szomszédjainkkal, különösen egy ilyen szomszéddal, amellyel elég sok minden köt össze bennünket, mind a történelemben, mind az életben” – tette hozzá.