„Az Oroszország elleni szankciók egyre felháborítóbbak” – jelentette ki Li Ju-cseng kínai külügyminiszter-helyettes szombaton Pekingben. A diplomata egyebek mellett az orosz oligarchák, illetve Vlagyimir Putyin elnök és közvetlen környezete ellen hozott büntetőintézkedésekre tekintettel azt sérelmezte, hogy szerinte teljesen alaptalanul zárolják orosz állampolgárok külföldön lévő vagyontárgyait.

Hirdetés

„A történelem ismételten megmutatta, hogy szankciók nem oldanak meg problémákat” – hangsúlyozta. Mindössze az átlagembereknek ártanak és megnehezítik a világkereskedelmet – tette hozzá.

Li Ju-cseng mindemellett az orosz álláspontot felkarolva kijelentette, hogy az észak-atlanti szövetségnek nem szabadna továbbterjeszkednie keletre, sarokba szorítva ezzel egy olyan atomhatalmat, mint Oroszország.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Moszkvában nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a két ország kapcsolatai egyre szorosabbakká válnak.

Korábban írtuk

„Olyan időkben, amikor a Nyugat arcátlanul lebontja a nemzetközi rendszer alapjait, nekünk mint két nagyhatalomnak fontolóra kell vennünk, miként járjunk el ebben a világban” – fogalmazott Lavrov.

Biden pénteken beszélt Hszi Csin-pinggel telefonon. Óva intette kínai hivatali partnerét, hogy katonai támogatást nyújtson Oroszországnak.

Az Egyesült Államok ezenfelül attól is tart, hogy Moszkva Peking segítségével játszhatja ki az ukrajnai invázió nyomán elrendelt nyugati büntetőintézkedéseket. Az aggodalmaknak további táptalajt nyújt a három hete kötött barátsági szerződés Oroszország és Kína között.