Fotó: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Meo
Hirdetés

Az illetékes nem részletezte, hogy a Vatikán mikor, illetve hogyan vette fel a kapcsolatot az esetleges találkozó ügyében a pekingi vezetéssel, amellyel így is kényes párbeszédet folytat a római katolikus egyház helyzetéről Kínában. Úgy fogalmazott, hogy a Vatikán „jelezte elérhetőségét”, a kínai fél ugyan „értékelte a gesztust”, de azt mondta, hogy Hszinek nem maradt szabad ideje.

Ferenc pápa és Hszi is szerdán Nur-Szultanban tartózkodtak. A katolikus egyházfő a világvallások vezetőinek kongresszusán vett részt, míg a kínai államfő hivatalos látogatáson volt. Hírügynökségek megjegyezték, hogy kettejük találkozója történelmi jelentőségű lett volna.

Ferenc pápa kedden úton a közép-ázsiai országba a repülőgépen őt kísérő újságírók esetleges találkozót feszegető kérdéseire felelve azt mondta, hogy „nincsenek híreim erről”. Amikor pedig arról faggatták, hogy hajlandó lenne-e Kínába elutazni, azzal válaszolt, hogy erre mindig kész.

Korábban írtuk