Fotó: MTI/AP/Jorgosz Karahalisz
Hirdetés

Azt mondta, a választóktól felhatalmazást kapott a szükséges reformok megvalósítására.

Micotákisz egyebek között erős gazdasági növekedést ígért, amely lehetővé tenné a fizetések emelését és az egészségügyi rendszer reformját.

Az athéni belügyminisztérium vasárnap esti közlése szerint Micotákisz Új Demokrácia (ND) pártja a szavazatok 40,5 százalékát tudhatja magáénak, és ezzel abszolút többséget szerzett a 300 tagú törvényhozásban.

A legnagyobb ellenzéki párt, az Alekszisz Ciprasz korábbi miniszterelnök (2015-2019) által vezetett Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) a szavazatok 17,8 százalékát kapta.

Korábban írtuk

Az új választási rendszer alapján az ND legkevesebb húsz további mandátumot kaphat, és így mintegy 160 képviselői hellyel biztosíthatja a kormányalakításhoz szükséges többséget a 300 fős törvényhozásban.

Az ND és a Sziriza mellett előrejelzések szerint hat párt lépte át a 3 százalékos parlamenti küszöböt. Bejutott a törvényhozásba a balközép PASZOK-Mozgalom (11,9 százalék), Görögország Kommunista Pártja (7,6 százalék), a jobboldali Görög Megoldás (4,5 százalék), a jobboldali Spártaiak, a szintén jobboldali Demokratikus Hazafias Mozgalom – Győzelem, és feltehetően bekerül a baloldali Szabadság Útiránya is.

A választói részvétel mintegy 52 százalék volt.

A legutóbbi, májusban tartott voksoláson ugyan szintén győzelmet aratott Kiriákosz Micotákisz pártja, de abszolút többség híján egyedül nem tudott kormányt alakítani.