Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

A tárca szóvivője elmondta, hogy az amerikai gyártmányú rakétarendszerek és kiszolgáló személyzetük – több száz német katona – kivonásáról tájékoztatták a lengyel és a szlovák partnert, és állandó, szoros kapcsolatban vannak, hogy a NATO megfelelően alkalmazkodhasson a változó körülményekhez.

A Deutschlandfunk országos közszolgálati rádió jelentése szerint a szövetségi kormányt alkotó koalíció pártjai – a szociáldemokraták, a Zöldek és a liberálisok (FDP) – körében azzal indokolják a lépést, hogy az aktuális helyzet, vagyis a NATO keleti szárnyának fenyegetettségi szintje megengedi a légvédelmi rendszerek visszavonását.

Szlovákiába röviddel a szomszédos Ukrajna elleni orosz támadás megindítása után, 2022 márciusában telepítettek két Patriot üteget a német hadsereg (Bundeswehr) állományából 300 katonával együtt. Visszavonásukat az év végéig tervezik.

A művelettől függetlenül Németország októberig átad Szlovákiának két Mantis típusú légvédelmi rendszert, amelyek az ukrán határ térségében fekvő Nagymihálynál (Mihalovce) működő ukrán katonai járműjavító állomás védelmét szolgálják.

Lengyelországban 2022 decemberében telepítettek három német Patriot üteget 350 katonával, néhány héttel azután, hogy az orosz támadás ellen védekező Ukrajna felől érkező rakéták csapódtak be az ukrán határnál. A tervek szerint már júniusban visszavonják mind a hármat.

A lengyel kormány először azt kérte, hogy Németország inkább Ukrajnának küldjön Patriot rendszert. A német kormány kezdetben elutasította a javaslatot, majd mégis elfogadta, és szerdai tájékoztatása szerint a napokban át is adott Ukrajnának egy üteget a használatához szükséges rakétákkal együtt.

Korábban írtuk