A városvezető a Telegram üzenetküldő alkalmazáson kifejtette, hogy a vízellátást a Dnyeper (Dnyipro) folyó bal partján, részben pedig a jobb oldalon visszaállították Kijevben. „A Kijivvodokanal vízművállalat energiamérnökei és szakemberei egész éjszaka azon dolgoztak, hogy helyreállítsák a főváros létfenntartását. A város bal partján már helyreállt a vízellátás. A jobb oldalon reggelre tervezzük a helyreállítását. A főváros 70 százaléka még mindig áram nélkül van” – írta Klicsko. Hangsúlyozta: az energetikai szakemberek mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb visszakapcsolják az áramot, de ez attól függ, hogy sikerül-e helyreállítani az egyensúlyt egész Ukrajna energiarendszerében.

Hirdetés

Az ukrajnai atomerőművek szerdai ideiglenes lekapcsolódása után Herman Haluscsenko energetikai miniszter azt ígérte csütörtökön, hogy a nap végéig az összeset visszakapcsolják az ukrán energiahálózatba, ami jelentősen fogja csökkenteni az áramhiányt az országban. Hozzátette, hogy a létfontosságú infrastrukturális létesítmények országszerte már áram alatt vannak, és a termelési mennyiséget a nap folyamán növelik.

„Arra számítunk, hogy estére megkezdik a működést az atomerőművek, amelyek árammal látják el a hálózatot, és ez jelentősen csökkenti a hiányt. Ez az első alkalom, hogy mind a négy atomerőművet egyszerre kapcsolták le” – jegyezte meg Haluscsenko. „Az atomerőművek esetében most kulcsfontosságú – folytatta -, hogy saját szükségleteik kielégítésére kapjanak elegendő áramot, ami nukleáris biztonsági kérdés. Ha egy atomerőmű dízelgenerátorral működik, az kockázatot jelent a nukleáris és sugárbiztonsági szabványok és követelmények tekintetében” – hívta fel a figyelmet.

Hangsúlyozta, hogy ezért minden atomerőművet a lehető legrövidebb időn belül bekapcsoltak az ukrán energiarendszerbe, ami lehetővé teszi számukra, hogy ismét áramot szállítsanak a hálózatba. Kivételt képez a zaporizzsjai atomerőmű, amely továbbra is dízelgenerátorral működik – tette hozzá.

Korábban írtuk

Andrij Juszov, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője egy tévéműsorban kijelentette, hogy előrejelzésük szerint az oroszok a jövőben is folytatják a szerdaihoz hasonló nagyszabású rakétatámadásokat Ukrajna ellen, és körülbelül egy hétbe telik, mire felkészülnek a következőre.