„Vállon veregették magukat az EU vezetői szerdán, amiért látszólag megállapodtak egy 5 milliárd eurós alapról az Ukrajnába irányuló új fegyverszállítmányok finanszírozására. Az alap azonban az újracsomagolás és átcímkézés mintapéldája”írta meg a brüsszeli lap.

Hirdetés

Az EU-tagállamok ugyanis hosszas civakodás után megállapodtak abban, hogy az év végéig további 5 milliárd euróval segítik Ukrajnát. Mindehhez eredetileg az Európai Békekeret (EPF) szolgált volna formálisan, amit 2022-ben hoztak létre arra, hogy az európaiak saját haditechnikai eszközeikkel lássák el Kijevet, míg az EPF cserébe kifizeti ezeket az adományokat az egyes országoknak.

A további finanszírozás elleni magyar vétó után (Budapest nehezményezte ugyanis az OTP feketelistázását Kijev részéről) sokáig vitáztak a tagállamok, hogyan kellene hatékonyabbá tenni az eszközt.

A németek, akik eddig már közel 20 milliárd eurót áldoztak Ukrajna megsegítésére, ragaszkodtak hozzá, hogy az általuk adott haditechnikát természetbeni hozzájárulásként levonhassák befizetéseikből, a franciák pedig kizárólag az EU-ban gyártott fegyverek vásárlásába akartak beleegyezni.

Ennek a civódásnak került pont a végére szerdán az ukránok finanszírozására szánt „Ukrajna Támogatási Alap” létrehozásával, ahova érkezhetnek ezek a felajánlások, ugyanakkor, mint arra a Politico rámutat, az ördög a részletekben rejlik.

Korábban írtuk

Ugyanis, mint a lap írja, a befizetett új pénz nagy része valójában nem új és nem pénz. Ugyanis elszámolhatóak részben az úgynevezett kétoldalú fegyverszállítmányaik is az alaphoz való hozzájárulásként – a németek egyből közölték is, hogy nem fizetnek 1,2 milliárd eurót, hanem saját fegyverszállítmányaikat tekintik hozzájárulásnak. Vagyis hamisak azok az örömujjongások, mint például Josep Borellé, miszerint „az üzenet egyértelmű: támogatni fogjuk Ukrajnát mindenben, ami a győzelemhez szükséges.”

A Politico szerint ez nem más, mint a vereség eltitkolása. Ami új finanszírozásként van feltüntetve és volt tervezve, „Patyomkin-faluvá vált”, lényegében „kreatív könyvelés” történt.

A lap megjegyzi: az általuk szerdán megkeresett diplomaták egyike sem tudta megmondani, hogy valójában mennyi pénzt fizetnek be az „Ukrajna Támogatási Alapba” – de egyetértettek abban, hogy az összeg elméletileg akár nulla is lehet.

Az eredeti cikk IDE kattintva olvasható a Mandiner oldalán.