„Regionális és globális kérdésekről esett szó, különös tekintettel Ukrajna és Oroszország háborújára. Erdogan elnök közölte, hogy Törökország intenzív erőfeszítéseket tesz, hogy megfékezzék a vérontást Ukrajnában és a palesztin területeken, szavatolva a tartós békét. Erdogan bejelentette, hogy Törökország kész magára vállalni a közvetítő szerepét és tárgyalásokat folytatni az ukrajnai béke biztosítása érdekében” – ismertette a török államfő hivatala.

Hirdetés

Erdogan felhívta a figyelmet annak fontosságára is, hogy újralétesítsék a fekete-tengeri gabonafolyosót, és elkezdjen ismét működni. Úgy fogalmazott, hogy folytatja az erre irányuló diplomáciai egyeztetéseket. Hangsúlyozta, hogy Ukrajnában minél hamarabb tűzszünetre van szükség.

Zelenszkij a telefonbeszélgetést követő esti videóüzenetében Törökország partneri szerepét méltatta a fekete-tengeri régióban.

„Vannak közös projektjeink, amelyek sikeresek voltak; az idén még többet kell tennünk, hogy országainkat és népeinket erősítsük” – húzta alá az ukrán elnök. Kiemelte, hogy a világ élelmiszerellátása és a Fekete-tenger biztonsága is az ukrán-török együttműködéstől függ.

Korábban írtuk

Zelenszkij megköszönte Erdogannak az ukrán gabona exportjához nyújtott támogatását, illetve említést tett Ankara közvetítői szerepéről is.

„Törökország közvetítése nagyon fontos, hogy az orosz fogságban lévő krími tatárok és mások – felnőttek és gyerekek, katonák, illetve civilek – kiszabadulhassanak” – mondta.

Az ukrán elnök egyben köszönetet mondott az ukrán katonáknak.

„Ezt az évet túlélni annyit tesz, mint az egész háborút túlélni” – hangsúlyozta.