A Kreml szóvivője Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszternek a bukaresti Fekete-tengeri Biztonsági Konferencián kifejtett elképzelését kommentálta, amelynek értelmében a Fekete-tengert demilitarizálni és egyúttal „NATO-tengerré” kell tenni.

Hirdetés

„A Fekete-tenger soha nem lesz NATO-tenger, ez egy közös tenger” – nyilatkozott Peszkov. Mint mondta, meg kell maradnia minden part menti állam számára az együttműködés, a kölcsönhatás és a biztonság tengerének.

„Méghozzá ennek a biztonságnak oszthatatlannak kell lennie” – hangsúlyozta.

Peszkov kétségbe vonta azoknak a kiszivárgott amerikai titkos dokumentumokra hivatkozó sajtójelentéseknek a valóságtartalmát, amelyek szerint belharcok folynak az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) és a védelmi minisztérium között. Azt mondta, nincs tudomása arról, hogy Vlagyimir Putyin elnök találkozót szervezett volna Szergej Sojgu védelmi miniszter és Jevgenyij Prigozsin, a Wagner katonai magánvállalat alapítója között, a kettőjük közötti állítólagos konfliktus megoldása érdekében.

Az orosz elnöki szóvivő egyebek között azt is leszögezte, Oroszország határozottan elítél minden olyan provokatív akciót harmadik országok részéről, amely destabilizációhoz vezethet Tajvan körül.

„Kína provokálását elfogadhatatlannak tartjuk” – mondta Dmitrij Peszkov.

Korábban írtuk