„Ami az alkut illeti, a helyzet az: annak ellenére, hogy ennyi idő eltelt, még mindig nem hajtották végre, nem vált csomagmegállapodássá. A bennünket érintő feltételek nem teljesültek. Ezért a körülmények egyelőre nem kedveznek ennek az alkunak. A fejleményeket továbbra is követni fogjuk” – mondta.

Hirdetés

Hangsúlyozta, hogy a globális élelmiszerválság nem közvetlen következménye sem az ukrán, sem az orosz gabona piacról való kiesésének.

Az ukrán gabona fekete-tengeri szállításáról, valamint az orosz élelmiszer és műtrágya exportjáról szóló úgynevezett gabonaügyletet tavaly július 22-én kötötte meg Isztambulban Oroszország, Törökország, Ukrajna és az ENSZ. Moszkva nehezményezi, hogy még mindig nem hajtották végre a csomagmegállapodásnak az orosz kivitelt akadályozó szankciók feloldására vonatkozó részét, holott erre a ENSZ-től biztosítékot kapott. Oroszország korábban bejelentette, hogy 60 nappal, május 18-ig meghosszabbította a fekete-tengeri gabonaügyletet.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, amikor New Yorkban helyi idő szerint hétfőn találkozott António Guterressel, felhívta az ENSZ-főtitkár figyelmét arra, hogy a Nyugat részéről nem történt előrelépés a gabonaegyezmény orosz részének végrehajtásában.

Korábban írtuk

Az orosz védelmi minisztérium közleményben figyelmeztetett arra, hogy veszélyeztetik a gabonamegállapodásnak a május 18. utáni időszakra szóló meghosszabbítását azok a támadások, amelyeket az ukrán erők vasárnap és hétfőn kíséreltek meg a Fekete-tengeri Flotta szevasztopoli támaszpontja és a krími polgári infrastruktúra ellen. A tárca emlékeztetett arra, hogy Moszkva, az alku teremtette körülményeket kihasználó ukrán támadások miatt októberben felfüggesztette részvételét ebben a megállapodásban, és csak azt követően tért vissza hozzá, hogy Ankarától garanciákat kapott: a humanitárius folyosót és az ukrán kikötőket többé nem használják fel az orosz fél elleni katonai akciókra.