„Ezt a kérdés nem nekünk kell feltenni. Mi nem foglalkozunk ezzel az üggyel. Ez nem az elnöki adminisztráció feladata” – válaszolta a szóvivő arra a kérdésre, hogy mikor adják ki Navalnij holttestét a hozzátartozóknak.

Hirdetés

Kira Jarmis, a börtönében pénteken elhunyt ellenzéki politikus szóvivője hétfőn közölte, hogy a Nyomozó Bizottság (SZK) arról értesítette Navalnij anyját és ügyvédjeit, hogy a halálozással kapcsolatos nyomozást határozatlan időre meghosszabbították. A hatóság közölte, hogy a halál okát még nem állapították meg.

„Olyan körülmények között, amikor nincsen semmilyen információ, úgy gondoljuk, hogy teljesen megengedhetetlen ilyen, mondhatni, őszintén szólva arcátlan kijelentéseket tenni” – kommentálta a Peszkov azokat a nyugati politikusi nyilatkozatokat, amelyek a Kremlt tették felelőssé Navalnij haláláért.

Julija Navalnaja, a politikus özvegye hétfőn bejelentette, hogy folytatni fogja férje ügyét, és felkérte Navanij támogatóit, álljanak mellé. Navalnaja azzal vádolta meg Vlagyimir Putyin elnököt, hogy ő ölte meg a férjét, és kilátásba helyezte, hogy a harcostársai hamarosan közölni fogják, hogy ezt miért tette.

Korábban írtuk

Az orosz Büntetés-végrehajtási Szövetségi Szolgálat (FSZIN) pénteken közölte, hogy az elítélt meghalt a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzet 3. számú „Sarki Farkas” börtönében. Az FSZIN szerint a politikus a séta után rosszul lett, eszméletét vesztette és meghalt.