Hirdetés
Fotó: ShutterStock/Sasa Dzambic Photography

A Kreml közleményében azt írta, hogy a pilóta nélküli légijárműveket a katonai erők és a különleges szolgálatok radaros hadviselési rendszerek alkalmazásával működésképtelenné tették.

A moszkvai elnöki hivatal kitervelt terrortámadásnak, az elnök elleni merényletkísérletnek minősítette a történteket, és jelezte: fenntartja a jogot a megtorló intézkedésekre, „ott és akkor, ahol és amikor jónak látja”. Az ukrán fél egyelőre nem kommentálta az értesülést.

A Kreml hozzátette: Putyin sértetlen, és változatlan napirenddel, a megszokott módon dolgozik, illetve az elnöki hivatal épületében sem keletkezett semmilyen kár. A RIA Novosztyi orosz hírügynökség tudomása szerint Putyin nem tartózkodott a Kremlben a támadás idején, és szerdán a Moszkván kívül található rezidenciáján folytatja a munkát.

Az orosz főváros polgármestere bejelentette, hogy minden drón reptetését betiltja Moszkvában. A Reuters hírügynökség azt írta: az orosz közösségi médiában egy meg nem erősített eredetű videó kering, amelyen az látható, hogy halvány füst száll fel a Kreml mögött az állítólagos incidens után.

A Kreml nyomatékosította, hogy a történtek ellenére megtartják a május 9-re, a győzelem napjára tervezett katonai parádét Moszkvában – írta a TASZSZ orosz állami hírügynökség.

Korábban írtuk