A katolikus egyházfő kritikusaként számontartott Joseph Strickland leváltására azt követően került sor, hogy a két nappal korábbi felszólításra nem volt hajlandó önként beadni lemondását – olvasható Daniel DiNardo texasi érsek közleményében. A Texasban kiadott hivatalos állásfoglalás arra is kitért, hogy az elmúlt hónapokban a püspök irányítása alá tartozó egyházmegyében végzett vizsgálat vezetett a döntéshez, miszerint „nem lehetséges” Joseph Strickland püspök hivatalban maradása.

Hirdetés

A Vatikán döntése alapján átmenetileg Austin püspöke látja el a Tyler egyházmegyéjének irányításával járó adminisztratív feladatokat.

A hivatalából eltávolított püspök Ferenc pápa egyik leghangosabb kritikusává vált az elmúlt időszakban. Joseph Strickland idén annak a véleményének adott hangot a közösségi médiában, hogy az egyházfő „aláássa a hit lényegét”, a közelmúltban pedig különösen kritikusan nyilatkozott az egyház jövőjéről szóló pápai tanácskozással kapcsolatban, amelyen a katolikus egyházon belül vitatott kérdések is napirendre kerültek, a többi között az LMBTQ-kisebbséghez tartozók integrálása.

A püspök tevékenységével kapcsolatban a Vatikán idén indított vizsgálatot, amelynek vezetésével Dennis Sullivan New Jersey-i püspököt és Gerald Kicanas emeritus püspököt bízták meg. Texas érsekének szombaton kiadott közleménye szerint a két magas rangú egyházi személyiség az egyházmegye vezetésének és irányításának minden részletére kiterjedő nyomozást folytatott.

Korábban írtuk

Az Amerikai Katolikus Egyetem (Catholic University of America, CUA) a napokban hozta nyilvánosságra az amerikai katolikus papok és püspökök körében végzett átfogó kutatásának eredményeit. A Katolikus Projekt (The Catholic Project) címet viselő felmérés egyik legfőbb megállapítása, hogy a 2020 óta felszentelt papok 80 százaléka teológiai értelemben konzervatívnak mondta magát, és senki nem volt, aki „nagyon progresszívként” határozta volna meg magát. Az átfogó kutatás keretében az Egyesült Államok 131 katolikus püspökén túl több mint 3 ezer gyakorló papot értek el.