Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna, archív, illusztráció
Hirdetés

„Januárban lesz kormány” – mondta a korábbi kancellár a Kuriernak.

A lap Kurzra hivatkozva azt írta, hogy a végső koalíciós megállapodást január 7-e és 11-e között hozhatják nyilvánosságra, míg a Kronen Zeitung szerint az új kormány tagjai már január közepén letehetik hivatali esküjüket. Az Österreich című lap úgy tudja, hogy az ÖVP kilenc, míg a Zöldek négy tárcát kapnak. A néppárthoz kerülhet a külügy és az oktatásügy is.

Ausztriát három hónapja korlátozott jogkörökkel rendelkező, átmeneti kormány vezeti, amelynek élén Brigitte Bierlein ideiglenes kancellár áll. Kurz Néppártja 37,5 százalékot szerzett a szeptember 29-i választáson, így koalíciós partnerre van szüksége a sikeres kormányzáshoz.

A baloldali Zöldek és az ÖVP közötti tárgyalások elhúzódásának oka a két párt közötti jelentős véleménykülönbségek. Eddig nem sok információ szivárgott ki az egyeztetésekről, amelyek a Krone értesülései szerint karácsonykor is mindössze három napig szünetelnek.

„Jól haladunk, és optimista vagyok, ugyanakkor lényeges témákban kell még megbeszéléseket folytatnunk” – hangsúlyozta Kurz. Fontos, hogy „betartsuk, amit a kampány során megígértünk” – tette hozzá.

Az ÖVP három központi ígéretet tett: deficitmentes költségvetést, adócsökkentést és a migráció elleni küzdelem következetes folytatását. Kurz szerint azonban ugyanannyira fontos, hogy a Zöldek klímavédelemre és transzparenciára vonatkozó elképzelései is megvalósuljanak. Az éghajlatra káros magatartást adókkal sújtanák, miközben jóval olcsóbbá tennék a tömegközlekedést – mutatott rá.

A konzervatív politikus aláhúzta, hogy jó viszonyban van a Zöldeket vezető Werner Koglerrel.

Mindkettőnk célja egy olyan kormányprogram kidolgozása, amely tükrözi mindkét párt központi választási ígéreteit – mondta. „Ez azonban időbe telik.”