Hirdetés

A Gázai övezet szomszédságát zárt katonai területté nyilvánították.

„A területre való belépés szigorúan tilos, és komoly biztonsági kockázattal jár” – nyilatkozta a katonai szóvivő.

A folyamatos harcok, rakétatámadások és betörési kísérletek árnyékában megkezdődtek a temetések Izraelben. A helyi szokások szerint a temetéseken a rokonok és a barátok mellett részt vesznek a távolabbi ismerősök is. Szerdán jelentős tömegek járulnak a temetőkbe Izraelben.

A hatóságok bejelentették a helyi médiában, hogy segélyvonalakat hoznak létre, melyeken információt lehet kérni a Gázai övezetbe hurcoltakról, a családok bejelenthetik szeretteik eltűnését, s információhoz lehet jutni a nem jelentkező katonák felől.

Szerda délben is több alkalommal lőttek rakétákat a dél-izraeli települések felé a Gázai övezetből, megszólaltak a légvédelmi szirénák az övezettel északról szomszédos Askelonban, s az övezet nyugati szomszédságában számos ponton.

Az övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet ciszjordániai vezetősége felszólította a terrorszervezet ciszjordániai tagjait és szimpatizánsait, hogy tartsanak a Hamászt támogató felvonulásokat, és próbáljanak összetűzésbe kerülni a Ciszjordániában lévő izraeli katonákkal.

Izrael északi határánál a Naharíjától délre fekvő területeket igazgató helyi önkormányzat felszólította a lakosokat, hogy ne menjenek a tengerpartra, mert ott „katonai tevékenység folyik”.

Korábban írtuk