Mint mondta, pártja május végén tart tisztújító közgyűlést, és ő már nem akar indulni a pártelnöki posztért, de tagságát fenntartja. Kiemelte: június végén megalakítja széles körű mozgalmát, a Népi Mozgalom Szerbiáért nevű szervezetet. Leszögezte, hogy ez egy pártok felett álló mozgalom lesz, tehát nemcsak a Szerb Haladó Párt tagjai léphetnek be, hanem mindazok, akik fontosnak tartják Szerbia felemelkedését.

Hirdetés

A politikus közölte: egyelőre nem tudja, hogyan fog kinézni a Szerb Haladó Párt vezetősége, de szerinte az SNS-ből hamarosan kilépnek azok, akik elvesztették vezető beosztásukat, funkcióikat.

Aleksandar Vucic az utóbbi hetekben országjáró körúton vett részt, amelynek során ismertette a létrehozandó mozgalom céljait. Mint mondta, ennek a politikán túlmutató kezdeményezésnek a célja a különböző pártok szimpatizánsainak, valamint a párton kívülieknek az egyesítése lenne. Azokat tömörítené, akik Szerbiát stabil, szabad, a kihívásoknak ellenálló, a nemzeti érdekeket szem előtt tartó és biztos jövőt garantáló országnak látják.

A Prva televízió ellenzéki bírálatokra vonatkozó kérdésére válaszolva Aleksandar Vucic közölte: ha nem tartják legitimnek az államfői megbízatását, kezdeményezzék a visszahívását a parlamentben. Rámutatott, hogy ehhez a 250 tagú képviselőház kétharmados támogatására van szükség, az ellenzéknek pedig csak 85 képviselője van. Hozzátette: ha szükséges, a Szerb Haladó Párt biztosítja a kétharmadhoz szükséges további szavazatszámot. Ezt követően viszont népszavazást fognak tartani, hogy kiderüljön, a szerb állampolgárok szerint legitim-e az államfő kinevezése, és szeretnének-e elnökcserét.

„Mindaddig elnök maradok, amíg a nép ezt akarja. Amikor a nép úgy gondolja, hogy áruló és tolvaj vagyok, aki nem az ő érdekeikért küzd, akkor szűnök meg államfőnek lenni” – fogalmazott Aleksandar Vucic, akinek a második köztársasági elnöki megbízatási ideje 2027-ben jár le, és a szerbiai alkotmány értelmében nem indulhat újra az államfői székért.

Korábban írtuk