Mint mondta, azért nyújtotta be a kabinet lemondását Mahmúd Abbász elnöknek, hogy „szélesebb körű politikai konszenzust” tudjanak kialakítani a palesztinok körében Izrael és a szélsőséges Hamász szervezet között a Gázai övezetben folyó fegyveres konfliktus fényében.

Hirdetés

A palesztinoknak új intézkedésekre van szükségük a Gázában kialakult „új realitások” nyomán – fogalmazott Stajje.

„A következő szakasz számos kihívással jár, és olyan politikai és kormányzati változtatásokat igényel, amelyek figyelembe veszik a palesztin területeken, különösen a Gázai övezetben zajló történéseket, és a palesztin nemzeti konszenzus elérésének szükségességét”

– mondta Stajje.

A Palesztin Hatóság (PH) miniszterelnöke közölte, hogy egy hete tájékoztatta Abbászt lemondási szándékáról. Mahmúd Abbász még nem döntötte el, hogy elfogadja-e a kormányalakítás mandátumának visszaadását.

Rámalláhi források szerint a lemondólevél segítségével Abbász a PH-n belül a „háború utáni” reformokat próbálja majd elősegíteni. Stajje a kormányzó Fatah párt Központi Bizottságának tagja, 2019 óta látta el a miniszterelnöki feladatokat.

„A következő lépés egy új megállapodás létrehozása, amely biztosítja a [palesztin] egységet. A Palesztin Állam létrehozásáig konfliktusban maradunk Izraellel”

– idézte az izraeli média Stajje szavait lemondása után.

A lépés az Abbászra nehezedő növekvő amerikai nyomás közepette történt. Washington célja, hogy felrázza a PH-t, ugyanis felerősödtek a nemzetközi diplomácia erőfeszítések a gázai harcok leállítására, és az övezet háború utáni kormányzása politikai alapjainak megteremtésére.

Korábban írtuk