Baerbock Ausztráliába tartó kormányzati gépének Abu-Dzabiból való felszállása után nem sokkal jelentkezett a hiba, így már két napon belül másodszor kellett visszafordulnia műszaki meghibásodás miatt. A német külügyminiszter gépe először hétfőn egy tankolás során hibásodott meg.

Hirdetés

„Az utolsó pillanatig ellenőriztük a gépet, de sajnos logisztikailag már nem volt lehetséges az indiai-csendes-óceáni út tervezett utazási állomásait a készenléti repülőgép meghibásodása után még rendelkezésre álló lehetőségekkel kivitelezni” – közölte kedden a külügyminisztérium szóvivője.

A keddi meghibásodás után a kapitány közlése szerint a gépen ugyanaz a fékszárnyakkal kapcsolatos meghibásodás lépett fel, mint hétfőn, ami megakadályozta hogy a repülőgép elérje a normál utazómagasságot és sebességet. Azt is hozzátette, hogy valószínűtlennek tartja, hogy újra útnak induljanak, mivel nem még mindig nem találtak megoldást a problémára.

Az ausztráliai bemutatkozó útja során Baerbock Canberrát és Sydney-t is meg akarta látogatni, ahol Penny Wong ausztrál külügyminiszterrel is találkozott volna.

Korábban írtuk

A meghibásodott repülőgép rakományaként Németország a gyarmati korszakból származó kulturális tárgyakat is szeretett volna visszaadni ausztráliai kaurna őslakosoknak.

Nem ez az első eset, hogy a Baerbocknak gondjai akadtak egy német kormánygéppel, ugyanis május közepén Katarban rekedt a gép egy defektes gumiabroncs miatt.