„A lengyel küldöttség dél-koreai látogatása során különleges megállapodás köttetett a HOMAR-K rendszerhez tartozó 72 rakétavető egység és több ezer irányítható rakéta leszállításáról. A beszerzett technológiák lehetővé teszik majd a lengyel gyártmányú 122 milliméteres rakétalövedékek használatát” – írta Bejda az X-en. A miniszterhelyettes hétfő óta tartózkodik kormánydelegáció kíséretében Dél-Koreában. A HOMAR-K a két ország által, a lengyel hadsereg igényeire tervezett tüzérségi rendszer.

Hirdetés

A dél-koreai Hanwha Aerospace is megerősítette a szerződés aláírását, kiemelve, hogy a Lengyelországnak szánt szállítmány értéke 1,64 milliárd dollár (mintegy 600 milliárd forint).

A most megkötött szerződés egy Szöul és Varsó közötti, több mint kétszáz rakétavető és a hozzájuk tartozó lövedékek szállításáról szóló megállapodás része, amelyet még Mariusz Blaszczak korábbi lengyel védelmi miniszter írt alá 2022-ben. A rakétavetők szakaszos szállítása 2023-ban kezdődött meg.

A Hanwha Aerospace közleményében tudatta, hogy a mostani megállapodás csak azt követően lép hatályba idén november végén, hogy a kormány támogatásával egy másik pénzügyi szerződést is megkötnek.

Korábban írtuk