A délkelet-lengyelországi Nowa Deba községben működő Dezamet lőszergyártó üzemben a Morawiecki, Breton, valamint Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter részvételével lefolytatott tárgyalásokat követő sajtóértekezleten Morawiecki megerősítette: Lengyelország csatlakozott az Ukrajna védelmi kapacitásai növelését célzó, közös lőszerbeszerzésről szóló európai megállapodáshoz, amelyet múlt héten Brüsszelben írtak alá.

Hirdetés

A varsói kormány a közeli napokban egy többéves programot fogad el, amely értelmében lőszergyártást támogatnak lengyelországi magán- és állami tulajdonú vállalatokban – jelezte a kormányfő. A gyártási kapacitások növelésének célja egyrészt a lengyel lőszertartalékok kiegészítése, másrészt pedig az ukrajnai szállítmányok biztosítása – fejtette ki. Elégedettséggel nyugtázta, hogy az uniós eszközöket felhasználva, Lengyelország szavai szerint többszörösére növelheti saját fegyver- és lőszergyártását.

A sajtóértekezlet előtt Morawiecki a Facebookon megírta: Lengyelország hamarosan mintegy 300 millió eurót érő támogatást kap lőszerbeszerzésre. A kormányfő pénteki közlése szerint a következő hónapokban további 500-600 millió euró folyósítása várható e célra. Ezáltal az ország az európai lőszergyártási projekt legnagyobb kedvezményezettjévé válik – húzta alá.

Thierry Breton a Morawieckivel közös sajtókonferencián felszólította az uniós tagállamokat, hogy minél gyorsabban adják át Ukrajnának az összes, rendelkezésükre álló lőszertartalékot, elsősorban 155 milliméteres lövedékeket, de 120 millimétereseket is.

Elmondta: 11 uniós tagállam olyan gyárakkal rendelkezik, amelyek képesek részt venni az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) programjában. Reményét fejezte ki, hogy az említett tagállamokkal együttműködve sikerül majd bővíteni a lőszergyártást.

Breton a lőszergyárak kapacitásait felmérő európai körútja keretében látogatott Lengyelországba.

Korábban írtuk