Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

A segélyszervezet Twitteren megjelent közlése szerint az embereket egy gumicsónak fedélzetéről vették fel a nyugati Zuvara térségében.

A migránsok csoportjában tíz nő, öt gyerek és egy újszülött is volt.

A Sea Watch szerint a mentést azt követően hajtották végre, hogy nem sikerült az észak-afrikai állam hatóságaival kapcsolatba lépniük. A segélyszervezet felkérte Olaszországot és Máltát, hogy engedje kikötni az Alan Kurdi nevű mentőhajót.

Róma és Valletta is megtagadta korábban civilszervezetek mentőhajóinak a kikötést. Az utóbbi hónapokban több mentőhajónak is napokat kellett várakoznia, míg az európai kormányok egyezkedtek a fedélzetükön lévő menedékkérők befogadásáról.

A Sea Watch közölte azt is, hogy még mindig keres mintegy ötven migránst, akiknek hétfőn veszett nyomuk.

Az EU a múlt héten felfüggesztette a Sophia nevű, embercsempész-hálózatok felderítését végző missziója keretében tevékenykedő hajói járőrözését a Földközi-tengeren, miután a tagállamok nem tudtak megegyezni a megmentett migránsok elosztásáról. A hat hónappal meghosszabbított misszió így a légi támogatásra, a líbiai parti őrség kiképzésére és a Líbiával szembeni fegyverembargó betartásának ellenőrzésére fog korlátozódni.