A nap folyamán, mialatt a tesztelés zajlik, a balti ország energiaellátását kizárólag belföldi forrásokból, valamint svédországi és lengyelországi importból biztosítják.

Hirdetés

Litvánia előző évben már beszüntette az orosz gáz importját, azonban – akárcsak Észtországban és Lettországban – Litvániában is jelen van az a szinkronizált, közös energiahálózat, amely még a szovjet korszakból eredően köti össze a három balti országot Oroszországgal és Fehéroroszországgal. Az öt országot összekötő BRELL-gyűrűrendszer miatt a Baltikum energiahálózata bizonyos mértékben továbbra is ki van szolgáltatva Moszkvának és Minszknek, ez pedig erős biztonsági kockázatot jelent Tallinn, Riga és Vilnius számára.

A három balti állam már a tavalyi év során lépéseket tett annak érdekében, hogy 2025-re összekösse villamosenergia-hálózatát Nyugat-Európával, Litvánia azonban korábban szeretné elérni ezt a célt.

A másik két balti állam, Észtország és Lettország üzemeltetői közölték, hogy a technikai feltételek jelenleg még nem adottak ahhoz, hogy a kitűzött céldátumnál hamarabb leváljanak az orosz hálózatról.

Korábban írtuk