A szolgálaton kívüli rendőrt, akit egy sportlétesítménynél ért a támadás, a hatósági tájékoztatás szerint válságos, de stabil állapotban kezelik az Omagh-tól északra fekvő Londonderry kórházában. A BBC brit közszolgálati médiatársaság úgy tudja, hogy a rendőrt több lövés érte.

Hirdetés

Észak-Írországban 2017 januárja óta most először hajtottak végre fegyveres támadást rendőr ellen.

Az elkövetők kiléte és indítéka egyelőre nem ismert, de a BBC értesülése szerint a sérült az észak-írországi rendőrség (PSNI) egyik magas beosztású nyomozója, aki olyan merényletek vizsgálatában vett részt, amelyeket az észak-írországi britellenes republikánus mozgalom fő sodorvonalától elszakadt kisebb csoportok hajtottak végre.

A rendőr részese volt emellett szervezett bűnözői csoportok által elkövetett gyilkosságok kivizsgálásának is. A támadást a legnagyobb britellenes katolikus, illetve britpárti protestáns pártok vezetői egyaránt elítélték.

Michelle O’Neill, az ír sziget egyesítéséért küzdő legnagyobb katolikus párt, a Sinn Féin alelnöke és észak-írországi tagozatának vezetője – a jelenleg nem működő belfasti felekezetközi kormányzat volt miniszterelnök-helyettese – felháborítónak és szégyenteljesnek nevezte a támadást.

Sir Jeffrey Donaldson, a legnagyobb észak-írországi protestáns parlamenti erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) vezetője „gyávák által elkövetett” támadásnak minősítette az incidenst. Elítélte a támadást Leo Vardakar ír és Rishi Sunak brit miniszterelnök is.

Omagh volt a helyszíne az észak-írországi konfliktus legvéresebb merényletének. A pokolgépes akciót 1998 augusztusában hajtotta végre egy fanatikus britellenes csoport, amely magát „igazi IRA”-ként azonosította, és amelynek tagjai jórészt az egykori legnagyobb észak-írországi katolikus milícia, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) soraiból verbuválódtak.

Az autóba rejtett robbanószerkezet 29 embert ölt meg, köztük kilenc gyermeket és egy terhes nőt, aki ikrekkel volt várandós. A robbanásban 220-an sebesültek meg.

Az észak-írországi rendezési folyamat egyik meghatározó mozzanataként az IRA több mint negyedszázada felhagyott a fegyveres akciókkal, leszerelte fegyverzetét és gyakorlatilag beszüntette tevékenységét.

Korábban írtuk