Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

Az elmúlt 24 órában több mint hétszázzal emelkedett a járványban elhunytak száma, amely így 10 779-re nőtt – közölte vasárnap esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Egy nap alatt 756-an haltak meg, kevesebben, mint szombaton (889) és pénteken (969). Az adatok reménykeltőek, de a halottak száma továbbra is magas. A világban a Covid-19-ben elhunyt több mint 30 ezer halott egyharmada Olaszországban vesztette életét.

A diagnosztizált fertőzöttek száma 3851-gyel emelkedett az egy nappal korábbi 3651-hez és az ezt megelőző 4401-hez képest. Az azonosított fertőzöttek száma 73 880: 58 százalékuk házi karanténban van, majdnem négyezren intenzív osztályon.

A gyógyultak száma túllépte a 13 ezret.

A gyógyultakat és halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma meghaladta a 97 ezret.

A járványgörbe lefele ível a gócpont Lombardiában, ahol 416 beteg vesztette életét az elmúlt egy nap alatt a szombati 542 és a pénteki 541 után. A diagnosztizált fertőzöttek száma 1592-vel emelkedett a huszonnégy órával korábbi 2217 és a negyvennyolc órája mért 2409-cel szemben. Az utóbbi több mint egy hónap alatt a halottak száma elérte a 6360-t, az azonosított betegeké pedig meghaladta a 41 ezret.

Angelo Borrelli a polgári védelem vezetője – akinek negatív lett a vírustesztje – elmondta, hogy a lombardiai Cremona intenzív osztályairól Kölnbe szállítanak át betegeket. Korábban már Lipcsébe is szállítottak olaszországi betegeket.

Elkészült a milánói vásártéren tíz nap alatt kialakított járványkórház, amely első fázisban több mint ötven betegnek képes intenzív kezelést nyújtani, de az ágyak száma több mint kétszázra emelhető. Albánia harmincfős orvoscsoportot küldött az észak-olaszországi tartományba: Edi Rama albán kormányfő videóüzenetben hangsúlyozta, hogy Albánia sohasem felejti a segítséget, melyet az olaszoktól a tavaly novemberi földrengéskor kapott. „Nagyon gazdag országok hátat fordítanak, de mi szegények segítünk olasz barátainkon” – jelentette ki Edi Rama.

Az olasz kormány április 3-ig jelenti be az országos óvintézkedések határidejének megújítását: előrejelzések szerint legalább újabb tizenöt nappal meghosszabbítják. A korlátozások feloldását a hatóságok korainak nevezték hangsúlyozva, hogy ezeket fokozatosan, akár tartományról tartományra oldhatják csak fel. Az olaszokat figyelmeztették, hogy lakóhelyüket, városukat a húsvéti ünnepek alatt sem hagyhatják el.