Fotó: MTI (archív, szerk.)
Hirdetés

A külföldre sugárzó francia nyelvű közrádiónak, a Radio France internationale-nak (RFI) adott interjúban a köztársasági elnök arra kérte a G20-országcsoport pénzügyminisztereit – akik szerdán tartanak egyeztetést – hogy döntsenek a moratóriumról, miután a Covid-19 fertőzés miatt a legszegényebb országok nehéz helyzetben lévő egészségügyi rendszerei összeomolhatnak.

Ez a moratórium „világpremier” – fogalmazott Emmanuel Macron. „A válság idején hagyni kell levegőhöz jutni az afrikai országokat, és nem felhasználni az adósság kamatait. Ez elengedhetetlen lépés, és úgy vélem, hogy fantasztikus előrelépés” – tette hozzá, jelezve, hogy támogatja a kezdeményezést az adósságok eltörlésére.

„Mindenképpen segítenünk kell Afrikát abban, hogy meg tudja erősíteni egységügyi kapacitásait a krízissel szemben, és gazdasági téren is támogatnunk kell” – hangsúlyozta a francia elnök.

Jóllehet a koronavírus-járvány eddig kevésbé sújtotta Afrikát, mint a többi kontinenst, Emmanuel Macron óvatosságra figyelmeztetett.

„Nem vagyok katasztrófát jósló, de nem akarok a naivokhoz sem tartozni. Ez a mostani vírus mindenkit érint” – mondta a francia elnök.

„Sokat beszéltem az afrikai partnereimmel annak érdekében, hogy mielőbb a karantént válasszák, és lassítsák ezzel a járványt, mert minél inkább lassítják, az európaiak annál inkább tudnak segítséget nyújtani nekik. Mi már túl leszünk a járvány tetőzésén akkor, amikor őket eléri” – hívta fel a figyelmet Emmanuel Macron, aki minden nemzetközi szervezetet és magánalapítványt arra buzdított, hogy lépjenek fel a koronavírus elleni oltás és ellenszer kifejlesztése érdekében.