Fotó: ShutterStock
Hirdetés

„Úgy gondolom, ki is mondom, hogy történelmi és alapvető hibát követett el (az orosz elnök) a népe, önmaga és a történelem számára is” – mondta a francia elnök a regionális lapoknak péntek este adott interjújában.

„Úgy vélem, hogy elszigetelődött. Bezárkózni az elszigetelődésbe egy dolog, tudni onnan kijutni viszont nagyon nehéz út” – fogalmazott Emmanuel Macron.

A francia elnök megismételte, hogy „nem szabad megalázni Oroszországot”, mégpedig azért nem, hogy „azon a napon, amikor a harcoknak vége lesz, tudjunk majd egy megoldási utat kiépíteni a diplomácia eszközeivel”.

Emmanuel Macron nem zárta ki, hogy európai kollégáihoz hasonlóan ő is hamarosan ellátogat Kijevbe.

Korábban írtuk

„Szeretnénk növelni a pénzügyi és katonai támogatást Ukrajnának. És mindent megtenni azért, hogy a gabonaszállítmányok kijussanak Ukrajnából” – tette hozzá, ellentmondva ezzel Vlagyimir Putyinnak, aki szerint Oroszország hajlandó biztosítani az ellenőrzése alatt álló ukrán kikötőkből a gabonaszállítmányok biztonságos és zavartalan exportját.