– Egyre többen kongatják a vészharangot az EU közeli széteséséről beszélve. Lehetséges ez?

– Hogy megérthessük, mi történik most, kicsit tekintsünk vissza. A maastrichti szerződés óta az Európai Unió már nemcsak gazdasági közösség, hanem politikai képződmény. A gazdasági unió mellett célként megjelent a közös kül- és biztonságpolitika, valamint a rendészeti együttműködés. A ratifikáció óta 13 év telt el, és ha megnézzük az egyes területeket, azt láthatjuk, a gazdasági közösség működik, rendészeti téren létrejött az Europol, a közös kiadatási rendszer és nem utolsósorban a schengeni egyezmény, ami nem kis eredmény, a közös kül- és biztonságpolitika kérdése azonban gyakorlatilag totális kudarcba fulladt. Akárcsak Irak vagy a tervezett hatvanfős gyorsreagálású EU-hadtest felállítását tekintjük, láthatjuk, hogy nyomokban sem működik a dolog.

– Mi az oka ennek?

– Amikor Schumanék kitalálták az Európai Unió gondolatát, az volt a cél, hogy Nyugat-Európában béke legyen. Tudták, hogy ehhez nem aláírásokra és mosolyokra van szükség, hanem arra, hogy az országok gazdaságilag összefonódjanak, közösségbe tömörüljenek, egy stabil régiót alkotva. Ez képezi a gazdasági együttműködés alapját. A rendészet területe ugyancsak jól átlátható. Egy rendőrnek Párizsban, Pozsonyban vagy Budapesten tulajdonképpen ugyanaz a munkája. A bűnözés nem különbözik. Kábítószer, illegális migráció, feketemunka, fegyverkereskedelem. A külpolitika azonban alapvetően más kérdés. A külpolitika alapját ugyanis minden esetben a nemzeti érdek képezi, és erre épül minden további szakmai munka. Az EU pedig nem nemzet. Ezt a maastricti szerződés megalkotói is érezhették, mert tulajdonképpen csak annyit tudtak célként megfogalmazni, hogy legyen béke és stabilitás. Ez nem külpolitikai irányelv. De hogyan is lehetne közös külpolitikát megszabni, ha maga a közeg nem egy nemzetállam, sőt a benne élő nemzetnek adott esetben más és más a nemzeti érdeke? Ma adott egy Brüsszelben székelő elit, amely szeretné, ha az EU egy szupranacionális konglomerátummá válna, természetesen a két erős hatalom, Németország és Franciaország vezetésével. Az EU-alkotmány elbukásával azonban ez a folyamat most megtört. Kiderült, hogy nem csupán szakértők által, papíron felvázolt demokráciadeficit létezik, hanem tényleges is. Hogy az elit által elképzelt stratégia nem biztos, hogy egyezik az egyszerű állampolgárok gondolkodásával. Kiderült, hogy a nemzetállamok még igenis léteznek, sőt a döntések ott születnek.

– Mit tehet Magyarország ebben az új helyzetben?

– Nem szabad elfelejteni, hogy másfél év múlva a közép-európai régió legtöbb országában jobboldali kormány lesz hatalmon, amelyeknek általában közös nevezőjük, hogy inkább a nemzeti érdekek mentén kormányoznak. Márpedig, ha ez a kormányzati szemlélet kerül túlsúlyba a közép-európai térségben, akkor egy EU-n belüli blokkot is képezhetnek ezen országok, akár sokkal egységesebben és működőképesebben, mint az unió egésze. Magyarország pedig megfelelő kormányzati hozzáállással kezdeményező és vezető szerephez juthat ebben az együttműködésben.

– Egy ilyesfajta együttműködés alapjait most lehetne lerakni, de a magyar kormány mintha nem igazán foglalkozna ilyen stratégiai kérdésekkel.

– Ez részben természetes, mert az energiákat a válságkezelésre kell fordítani, a gazdaság állapota mást nemigen tesz lehetővé a kormány számára. Attól tartok, hogy a folyamat végül lengyel vezetéssel indul majd el, és nem azért, mert Lengyelország nagy, hanem mert a lengyel kormány és a jelenlegi ellenzék egyaránt felmérte a dolog jelentőségét és napi szinten törődik a kérdéssel. Ugyanakkor még lenne lehetőségünk kezdeményezőként föllépni, ha a magyar jobboldal foglalkozna a témával, kiépítve a környező országok nemzeti erőivel az ilyen irányú kapcsolatokat, hogy mire jövőre hatalomra kerül, már készen tálalhassa az alapokat, amikre építve akár már másfél év múlva közösen lehetne fellépni az EU-ban.

– Mi lenne a cél?

– Arra törekedni, hogy az EU adta lehetőségeket megfelelő módon használjuk, úgy, hogy azok védjék a nemzeti érdekeket, ne pedig felülírják azokat. Az EU-nak vissza kell térnie önmaga lényegéhez: szabad kereskedelem, szabad mozgás, szabad munkavállalás. El kell felejteni a nemzetek feletti szuperállam eszményét. Erre azért is lenne alkalmas egy ilyen blokk, mert itt a térségben annyira nem térnek el egymástól a nemzeti érdekek, mint ha egész Európát tekintjük.

– Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter beszélt az Irak elleni háború előestéjén a régi és új Európáról. Az ön által felvázolt gondolat mintha némileg visszhangozna erre.

– Az Egyesült Államokhoz fűződő viszony valóban megkerülhetetlen. Lehet, hogy a jelenlegi Fehér Ház külpolitikája sokak számára nem szimpatikus, de azt semmiképpen sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ez egy jobboldali kormány. Egy Washingtonhoz fűződő jó viszony pedig sokat segíthet Budapestnek is a nemzeti érdekek érvényesítésében. Egy, az imént felvázolt EU-n belüli blokk mindenképpen pozitívan hat majd az EU és az USA kapcsolataira. Az európai nemzetállamban gondolkodó mai brüsszeli bürokrácia egyik nem titkolt célja ugyanis éppen az amerikai hegemónia megtörése a világban, ami Washington szemében sérti az amerikai érdekeket. Egy ettől eltérő európai gondolat tehát biztosan meleg fogadtatásra számíthat a tengerentúlon.

– De fontosabb nekünk Washington barátsága, mint a francia-német dominanciájú Európáé?

– Akár igennel is válaszolhatnék, bár itt nem feltétlenül vagy-vagy alapon kell gondolkodni. A Brüsszelben elképzelt Európai Unión belül egyértelműen a francia és a német nemzeti érdek lenne a meghatározó, a keleti országok soha sem tudnának a nekik megfelelő súllyal döntési helyzetbe kerülni. Ha azonban egy EU-n belüli érdekérvényesítő blokk jönne létre, amely Amerikával is baráti viszonyt ápol, az Brüsszelben is jóval nagyobb súllyal jelenne meg. Ez pedig egyértelműen magyar érdek.