A magyar felségjelű repülő Nigerbe érkezése azért is érdemel különös figyelmet mert a nigeri belpolitikai helyzet meglehetősen nehéz. Európa számára a tömeges migrációt illetően meglehetősen nyugtalanítóan alakulnak az események Nigerben .

Hirdetés

Anyugat-afrikai országot tavaly nyáron egy erőszakos puccs rázta meg, aminek következtében Tiani tábornok vette át a hatalmat. Az új vezetés szinte azonnal hatályon kívül helyezte a migránscsempészet elleni törvényt, ami addig erős gátja volt az Afrikából induló migráció elszabadulásának.

A döntés humanitárius válság veszélyével fenyeget: akkora migrációs hullám szakadhat Európára, ami talán még a 2015-ösnél is nagyobb méretű lehet.

Az új kormány a szankcionálás feloldása mellett visszavonta az embercsempészek és az illegális bevándorlók ellen hozott ítéleteket, ami erős következményekkel járhat. Szakértők szerint ez előrevetít egy szubszaharai Afrikából érkező migrációs hullámot, amely eláraszthatja a közép-mediterrán útvonalat.

A döntéssel Niger felrúgta az Európai Unióval kötött nyolcéves biztonsági együttműködést, aminek keretein belül Brüsszel több mint egymilliárd eurót folyósított az afrikai országnak az illegális migráció megfékezésére. 

Korábban írtuk

Egyelőre nincs információ arról, hogy a magyar gép milyen céllal érkezett az afrikai országba.

A teljes cikk IDE kattintva a Metropol honlapján olvasható.