Vientián: magyar-laoszi külügyminiszteri sajtotajekoztató

Vientián: magyar-laoszi külügyminiszteri sajtótájékoztató

Gepostet von Szijjártó Péter am Freitag, 11. September 2020
Hirdetés

„A magyar kormány tíz éve döntött a keleti nyitás politikájának megvalósítása mellett” – emlékeztetett Szijjártó Péter.

„Megértettük, hogy a Keletnek növekvő jelentősége lesz. Megértettük, hogy Keletről jön majd a világpiacra sok technológiai fejlesztés és kutatási eredmény. A számokat és a statisztikákat nézve meg kell mondanom, hogy a magyar kormánynak igaza volt” – mondta a külügyminiszter.

Minden európai ország arra törekszik, hogy sikeres kapcsolatokat építsen ki a keleti országokkal, elsősorban gazdasági és kereskedelmi téren.

„Az egyetlen különbség, mi megengedhetjük magunknak, hogy ne legyünk álszentek, ami a szankciókat illeti, hogy egyrészt bíráljuk a keleti országokat, másrészt megpróbálunk velük üzletelni. Mi a kölcsönös tiszteletre építjük a kapcsolatainkat a keleti országokkal, közöttük a Laoszi Népi Demokratikus Köztársasággal” – szögezte le Szijjártó Péter.

Korábban írtuk

Szijjártó Péter elégedettségét fejezte ki, hogy a magyar cégek igen fontos szerepet játszottak a laoszi mezőgazdaság, vízgazdálkodás és digitalizálás fejlesztésében, több száz laoszi fiatal tanult magyar egyetemeken. Jelenleg is évente száz ösztöndíjat tartanak fenn fel laoszi diákok számára.

Szijjártó Péter reményét fejezte ki, hogy rövidesen megkapják az Európai Unió hozzájárulását, megkezdhetik és még a magyar miniszterelnök látogatása előtt lezárhatják a tárgyalásokat a kölcsönös beruházások védelméről szóló megállapodásról.

A megnyitott konzuli képviseleten nemcsak konzuli, hanem gazdasági kérdésekkel is foglalkoznak majd. Németország, Franciaország és Luxemburg után Magyarország a negyedik uniós tagállam, amely konzuli képviseletet nyit Laoszban, és ez nyolcadik ASEAN-tagállam, ahol Magyarországnak konzuli képviselet működik – jegyezte meg a külügyminiszter.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a koronavírus-világjárványra tekintettel Magyarország pénzügyi támogatást nyújtott és pénteken defibrillátort is adományozott Laosznak az egészségügyi rendszer megfelelő működésének érdekében.

Kommaszit Szaleumxay laoszi külügyminiszterrel folytatott tárgyalása után Szijjártó Péter pénteken bejelentette: Magyarország és Laosz megállapodott abban, hogy újabb kötött segélyhitellel indít programot, amelynek értelmében a korábbi 198 millió dollár után magyar cégek 100 millió dollárért beruházásokat hajtanak végre a délkelet-ázsiai országban.

A tárcavezető kétoldalú tárgyalásokat folytatott a laoszi fővárosban, tárgyalt Sziszulit Thonglun miniszterelnökkel is.