Az egymillió ember Ukrajna lakosságának két százalékát jelenti. Ez az érintett országok hatóságai által közölt adatok összesített értéke. Az UNHCR egyúttal figyelmeztetett, hogy a menekültáradatnak messze nincs vége, akár a négymilliót is elérheti ez a szám a végén, sőt, ennél is több lehet.

Hirdetés

A legtöbben – 5,7 millióan – a szíriai háború elől menekültek el külföldre az ENSZ-szervezet adatai szerint, de a leggyorsabb szíriai exodus idején, 2013 elején is legalább három hónap alatt hagyta el az országot egymillió ember.

Az ENSZ tisztségviselői a mostani válságban dicsérték az Ukrajnával szomszédos, befogadó országokat segítőkészségükért.

Az ukrajnai menekültből több mint 505 ezer érkezett Lengyelországba, több mint 116 ezer ember Magyarországra, 79 ezret meghaladta a Moldovába, 71 ezret a Szlovákiába és 131 ezret a Romániába érkezők száma.

Korábban írtuk