Salvini kijelentette: „szeptemberig ad időt magának”.

Hirdetés

Arra utalt, hogy a Liga a kilépést mérlegelheti Mario Draghi vezette kormányból. A jobboldali párt 2021 februárjában lépett be a közgazdász Draghi vezette nemzeti egységkormányba. 

Dátumként szeptember 18-át jelölte meg, amikor a jobboldali párt – a pandémia miatti két év szünet után – ismét megtartja hagyományos gyűlését a lombardiai Pontidában.

„Addig a napig válaszokat akarunk” – hangoztatta a Liga vezetője. Hozzátette: Mario Draghitól vár választ, akinek nyáron kell „aknamentesítenie” a jelenlegi gazdasági válsághelyzetet.

Korábban írtuk

Salvini felsorolta, hogy pártja mindenekelőtt az adóterhek csökkentését szorgalmazza, az ország határainak „hermetikus lezárását”, miután év eleje óta már több mint 22 ezer illegális bevándorló érkezett, valamint a bérek és nyugdíjak védelmét sürgeti, a közbiztonság helyreállítását a városokban növekvő bűncselekményekkel szemben, és a nemzeti energetikai politika erősítését.

Salvini elmondta, hogy a belépést a Draghi-kormányba tavaly a párt vezető politikusai, köztük az északi tartományok elnökei, például Luca Zaia venetói kormányzó és Massimiliano Fredriga is támogatta, aki Friuli-Venezia Giulia régió elnöke. „Azok, akik korábban hittek a kormányfőben, most arra kérnek, hogy mérlegeljem a helyzetet” – nyilatkozta Matteo Salvini.

A vasárnap tartott részleges helyhatósági választások eredményeit kommentálva Salvini úgy vélte, az eredmény az ellenzékben maradt jobboldali Olasz Testvéreknek (FdI) kedvez, de a 2023-as parlamenti választásokon a jobboldali szövetség legerősebb ereje a Liga lesz.

Salvini kiemelte, hogy az olaszországi és európai migráció kapujának számító Lampedusa szigetén a Liga támogatta jelölt, Filippo Mannino lett az új polgármester, aki a 2012 óta tartó baloldali vezetést váltotta le.

Az önkormányzati választásokat követően Giorgia Meloni, az FdI elnöke azt szorgalmazta, hogy szövetségesei, a Liga és a Hajrá, Olaszország! (FI) lépjenek ki a kormányból. A Corriere della Sera rámutatott, hogy az öt százalék alá süllyedt Öt Csillag Mozgalommal (M5S) Mario Draghinak nehéz lesz folytatnia a kormányzást a 2023 tavaszi választásokig, főleg ami az addig megvalósítandó gazdasági reformokat illeti.