Hirdetés

Greg Abbott a múlt héten jelentette be, hogy utasítja a texasi katasztrófavédelmi felügyeletet (TDEM), hogy a szövetségi őrizetből Texas állam területén szabadon bocsátott migránsokat szállítsa az ország fővárosába és más, az államon kívül eső helyekre.

Az első busz szerdán, helyi idő szerint reggel 8 óra tájban parkolt le néhány háztömbnyire a Capitolium épületétől. A migránsok egyesével leszálltak, majd közölték velük, hogy szabadon távozhatnak.

A TDEM szerint Abbott terve már most működik. Ahogy arról a Fox News hírcsatornának hétfőn beszámoltak, azok a texasi közösségek, amelyek a migránsok magas száma miatt korábban segítségért fordultak hozzájuk, arról számoltak be, hogy a kormányzó korábbi bejelentése óta a szövetségi kormányzat már nem az ő településeiken helyezi el a bevándorlókat.

Korábban sokan kétségbe vonták, hogy Abbott valóban komolyan gondolja a migránsok Washingtonba buszoztatásának ötletét; a Fehér Ház szerint csupán szenzációhajhászásról van szó, és még Matt Schaefer texasi republikánus képviselő is „propagandának” titulálta a tervet.

Korábban írtuk

A TDEM közölte, hogy a hétvégén buszokat küldtek a határmenti településekre, ahol azonosították a kérdéses bevándorlókat. Az ügynökség hozzátette, hogy minden egyes busz akár negyven, texasi településeken szabadon bocsátott migránst tud Washingtonba szállítani.

Továbbra is kérdéses azonban, a kormányzónak jogában áll-e a migránsokat a fővárosba buszoztatni, hiszen egy 2012-es legfelsőbb bírósági döntés értelmében az egyes szövetségi államok nem alkothatnak saját bevándorláspolitikai szabályokat. Abbott szerint azonban a Biden-kormányzat nem hajlandó megfelelő módon kezelni a kérdést. Biden elnök ráadásul nemrégiben bejelentette, hogy hatályon kívül helyezi azt a szabályozást, amely a világjárvány alatt lehetővé tette az illegális migránsok soron kívüli kiutasítását.

„A texasiak határozott és átfogó stratégiát követelnek és érdemelnek a határaink megvédésére, nem pedig Biden elnök erőtlen vezetését” – mondta Abbott. – „Miközben a szövetségi kormány egymás után vonja vissza azokat a szabályozásokat, amelyek egykoron garantálták a közösségeink biztonságát, a helyi rendfenntartó erők azok, akik hajlandók megvédeni a texasiakat a veszélyes bűnözőktől, a halálos drogoktól és az illegális csempészáruktól.”