Habeck először utazik Ukrajnába a tavaly február 24-én megkezdett orosz invázió óta. Látogatása az energiaszektorra koncentrál, az újjáépítésről és az együttműködésről tárgyal.

Hirdetés

A zöldpárti Habeck, aki Németország gazdasági minisztere is, a Kijevbe vezető úton azt mondta, a látogatás célja, hogy „reményt adjanak Ukrajnának” a háború utáni újjáépítésre. Hozzátette, hogy egyes beruházási döntéseket már meghoztak.

A kijevi vasútállomáson közölte, utazásuk célja, hogy „világos jelzést adjanak Ukrajnának. Hiszünk abban, hogy győzni fog, hogy újjáépül, és Európa érdekelt abban, hogy ne csak a veszély idején támogassa az országot, hanem abban is, hogy Ukrajna a jövőben gazdaságilag erős partner legyen”.

Elmondta: mostani útját tavaly őszre tervezte, ám az orosz téli offenzíva miatt el kellett halasztania.

Korábban írtuk

A német iparszövetség (BDI) elnöke, Siegfried Russwurm, a Habecket kísérő üzleti küldöttsége tagja kijelentette, az utazás „jelzés az ukránoknak, hogy a német ipar szintén mellettük áll”.