A holttesteket egy alagútban találták meg a Gázai övezet északi részén fekvő Dzsabaliában, ahol a hadsereg végzett a Hamász észak-gázai egységének parancsnokával, Ahmed Randurral. Ebben az akcióban vesztette életét Meir Gal Ejzenkot, a szűk hadikabinet miniszterének és Izrael volt vezérkari főnökének, Gadi Ejzenkotnak a fia. Az egyik halott túszt, a 28 éves, Risón Leciónban élt Eden Zakariát az övezet melletti zenei fesztiválról hurcolták el a „fekete szombaton”. Párját, Ofek Kimchit a helyszínen meggyilkolták az iszalmista Hamász terrorszervezet fegyveresei.

Hirdetés

A másik halott túsz, a 36 éves Ziv Dado hivatásos állományban dolgozott az IDF-nél, és október 7-én az övezet mellett, a kiszufi katonai támaszpontot védte. Eleinte eltűntnek nyilvánították, több mint két hétig nem tudta a családja, hogy mi történt vele. Később kiderült, hogy megölték, a holttestét pedig a Gázai övezetbe vitték; felesége és féléves kislánya volt.

Az IDF megtámadta a libanoni Hezbollah rakéta-kilövőhelyét és terrorista infrastruktúráját válaszul a határ közelében fekvő Baram kibucot ért, Libanonból indított lövedékekre. Harci helikopterrel és tankokkal lőtték a libanoni síita Hezbollah fegyverekkel és terrorista infrastruktúrával felszerelt rakétaindító-állomását.

Ezen kívül Szíriából is három, Izrael felé indított rakétát észleltek, melyek közül kettő még Szíria területén landolt, a harmadik pedig Izraelben lakatlan területre esett. Az izraeli hadsereg csapást mért az indítás helyére.

Korábban írtuk