Fotó: MTI/EPA/Will Oliver, archív, illusztráció
Hirdetés

A brit egészségügyi minisztérium péntek délutáni közlése szerint az elmúlt 24 órában 847 halálesetről érkezett bejelentés a hatóságokhoz, 14-gyel kevesebb, mint egy nappal korábban.

A nagy-britanniai adatok rendszeres közlésének kezdete óta az egy napon belüli halálesetek eddigi legmagasabb száma 980 volt; ezt múlt csütörtökön mérték.

Azóta lassan, napi kilengésekkel ugyan, de csökken a naponta jelentett halálozások száma.

A brit szaktárca pénteki tájékoztatása szerint Nagy-Britanniában eddig 14 576-an haltak meg a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19 betegségben.

Stephen Powis, a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) angliai orvosigazgatója nemrégiben kijelentette: ha a nagy-britanniai járvány halálos áldozatainak számát sikerül 20 ezer alatt tartani, az nagyon jó eredmény lenne.

Anthony Costello, a neves University College London egyetem globális egészségügyi intézetének (Institute for Global Health) igazgatója a londoni alsóház egészségügyi bizottságának videokapcsolattal tartott péntek délutáni meghallgatásán ugyanakkor nem zárta ki, hogy Nagy-Britanniában akár 40 ezer halálos áldozata is lehet a járványnak. Costello professzor szerint ez rosszabb halálozási arány lenne az olaszországinál és a spanyolországinál.

Hozzátette: a brit kormány „számos fronton” túl lassan reagált a Covid-19 járvány megjelenésére, és ha a vírusfertőzésnek újabb hullámai lesznek, ezeket a késedelmeket el kell kerülni.   

A brit egészségügyi minisztérium pénteki tájékoztatása szerint a szűréssel újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma egy nap alatt 5599-cel emelkedett.

Egy nappal korábban 4618 új fertőzésről számoltak be a brit hatóságok. 

Nagy-Britanniában péntekig 341 551 embert vetettek alá szűrővizsgálatnak és közülük 108 692-ről állapították meg, hogy megfertőződtek az új koronavírussal.

Az elmúlt 24 órában 13 943 koronavírustesztet végeztek. A brit kormány célkitűzése az, hogy a hónap végéig 100 ezerre emelkedjen a naponta elvégzett koronavírus-szűrések száma.