Fotó: shutterstock (illusztráció)
Hirdetés

A baltimore-i oktatási intézmény összesítése szerint a vírusfertőzést 168 országban és területen mutatták ki.

A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott az elvégzendő tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek egymástól.

Kínában (Hongkong és Makaó nélkül), ahol a járvány tavaly év végén elkezdődött, 81 545 esetet tartottak nyilván, 3281-en haltak meg és 73 266-an gyógyultak meg.

Kína után a leginkább érintett ország Olaszország 6077 halottal, 63 927 megfertőződéssel és mindössze 7432 gyógyulással. Olaszországban szinte megállt az élet. Giuseppe Conte miniszterelnök a hétvégén bejelentette, hogy ezentúl kizárólag a létfontosságú termékek előállítását és szolgáltatások nyújtását fogják biztosítani, minden másfajta termelési tevékenység egyelőre április 3-áig leáll. Nyitva maradtak az élelmiszerüzletek és a gyógyszertárak, de az összes hivatalt bezárták.

Spanyolországban keddre virradóra 35 136-ra emelkedett a fertőzöttek száma, a járványban eddig 2311-en vesztették életüket. A szükségállapotot április 11-éig meghosszabbították.

Németországban valamivel kevesebb, 29 056 fertőzött mellett 123 a halálos áldozatok száma, és 453-an gyógyultak meg. Negatív lett Angela Merkel német kancellár első koronavírus-tesztje, amelyre azért volt szükség, mert kimutatták a kórokozót (SARS-CoV-2) egy orvosnál, akitől pénteken védőoltást kapott tüdőgyulladást okozó pneumococcus baktérium ellen.

Franciaországban 20 123-an betegedtek meg, 862-en vesztették életüket és 2207-en távozhattak egészségesen a kórházból. Az országban kedd reggel életbe lépett az egészségügyi szükségállapot, amely két hónapig lesz érvényben.

Nagy-Britanniában hétfőn 336-ra emelkedett a halálos áldozatok száma, a regisztrált fertőzötteké pedig 6726-ra. Boris Johnson brit miniszterelnök rendelkezése értelmében a britek ezentúl csak a legszükségesebb esetekben hagyhatják el otthonukat.

Az Egyesült Államokban a regisztrált fertőzöttek száma 46 371, a halálos áldozatoké 586. Donald Trump amerikai elnök hétfő este bejelentette, hogy hamarosan megkezdődik az új típusú koronavírus elleni szer klinikai tesztelése New Yorkban. 

Tovább nőtt a regisztrált fertőzöttek száma Iránban is: elérte a 23 049-et, a halottak száma pedig 1812. Haszan Róháni iráni elnök aláhúzta: Teherán nem fogadja el az Egyesült Államok által felajánlott humanitárius segítséget. Egyúttal leszögezte: ha Washington valóban segíteni akar Iránnak az új típusú koronavírus elleni harcban, törölje el az ellene hozott szankciókat.

A WHO szóvivője szerint a fertőzések rohamos terjedése miatt nem kizárt, hogy az Egyesült Államok a világjárvány új gócpontjává válik. Az utóbbi 24 órában az új koronavírusos megbetegedések 85 százalékát Európában és az Egyesült Államokban észlelték. Az új fertőzések 40 százaléka az Egyesült Államokban történt, ami a járvány terjedésének „hatalmas gyorsulását” mutatja – emelte ki a szóvivő.

Margaret Harris megjegyezte, hogy világszinten is gyorsnak tartják a fertőzés terjedését, és a világszervezetnél mind a megbetegedések, mind a halálozások globális számának gyors emelkedésére számítanak.

Hétfő este világszerte több mint 360 ezer fertőzöttről, 15 488 halálos áldozatról és 100 462 gyógyultról tudtak. A vírus miatt legalább 50 országban vagy térségben szólítottak fel a hatóságok több mint egymilliárd embert, hogy maradjon otthon.