Anze Logar, az ellenzéki jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) támogatásával induló független jelölt (b) és Natasa Pirc Musar szintén függetlenként induló baloldali jelölt választási plakátja Ljubljanában 2022. november 10-én, három nappal a szlovén elnökválasztás második fordulója előtt. MTI/EPA/Antonio Bat
Hirdetés

Szlovéniában 3087 szavazóhelyen adhatják le voksaikat az állampolgárok, külföldön pedig 30 országban lehet az urnákhoz járulni. Akik távolabb vannak a kijelölt külképviseleti helyektől, levélben is leadhatták előre a voksukat.

A korai választásokon – keddtől csütörtökig – 78 ezer állampolgár, a szavazásra jogosultak 4,8 százaléka voksolt. Nagyobb volt a részvételi arány, mint öt évvel ezelőtt (1,54 százalék).

Az első fordulóban egyik jelöltnek sem sikerült megszereznie az abszolút többséget, így az első két helyezett, Logar és Pirc Musar részvételével második fordulót kell tartani.

A három héttel ezelőtt tartott szavazáson Logar a voksok 33,95 százalékát, Pirc Musar pedig 26,88 százalékát gyűjtötte be.

Korábban írtuk

A legfrissebb felmérések most Pirc Musar győzelmét vetítik elő, eszerint a baloldali jelölt a voksok 51,7 százalékára, míg ellenfele 44,6 százalékára számíthat. Elemzők szerint ugyanakkor az alacsony részvételi arány Logarnak kedvezhet.

Az 54 éves Natasa Pirc Musar karrierjét újságíróként kezdte, 2005 és 2014 között adatvédelmi biztos volt, majd 2015-ben ügyvédi irodát nyitott, és azóta is ügyvédként dolgozik.

Pirc Musart az első fordulóban a parlamenten kívüli Szlovén Kalóz Párt és az Ifjúság Pártja – Európai Zöldek politikai tömörülés támogatta, de a második fordulóban megszerezte a kormányzó balközép Szabadság Mozgalom és a Szociáldemokraták (SD) támogatását is, melynek közös jelöltje, Milan Brglez volt házelnök az első fordulóban a harmadik helyen futott be a voksok 15,42 százalékával.

A németül és angolul is kiválóan beszélő Anze Logar több ciklusban volt a jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) parlamenti képviselője, majd 2020 és 2022 között az előző, Janez Jansa vezette jobboldali kormányban töltötte be a külügyminiszteri tisztséget. A 46 éves politikus szintén függetlenként indult. Őt az SDS, a Szlovén Néppárt (SLS), a kereszténydemokrata Új Szlovénia (NSi) és a Szlovén Zöldek párt támogatja.

A szavazópolgárok 19 óráig adhatják le voksukat.

Az eredményeket 20 órától folyamatosan hozza nyilvánosságra az országos választási iroda.

Kisebbségi nemzeti tanácsokat választanak Szerbiában vasárnap, a választáson 19 nemzeti kisebbség 50 listája indul.

A vajdasági magyarság is dönt kisebbségi önkormányzati testülete, a 35 tagú vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) összetételéről, igaz, csak egyetlen magyar lista indul a megmérettetésen.

A Szerbiában élő 23 nemzeti kisebbség közül 19 választhatja meg közvetlen módon saját kisebbségi önkormányzatát: az albán, az askáli, a bosnyák, a bolgár, a bunyevác, a vlach, a magyar, a német, a lengyel, az orosz, a roma, a román, a ruszin, a szlovák, a szlovén, az ukrán, a cseh és a magát egyiptominak nevező nemzetiség tagjai. A goráni, a montenegrói, a macedón és a horvát nemzeti közösség tagjai elektorokon keresztül választják meg nemzeti tanácsukat.

Az MNT a Szerbiában élő magyarok országos kisebbségi önkormányzati szerve. A délvidéki magyarság az MNT-n keresztül valósíthatja meg a kulturális autonómiához való jogát, a testület jogköre a művelődés, a tájékoztatás, a nyelvhasználat és az oktatás területére terjed ki.

A 7,2 milliós Szerbiában a 2011-es népszámlálási adatok alapján 1,2 millió olyan ember él, aki valamelyik nemzeti kisebbséghez tartozónak vallja magát. Közülük 456 199-en szavazhatnak vasárnap, ennyien iratkoztak fel ugyanis valamely külön választói névjegyzékre, ami a voksolás előfeltétele volt. A legnagyobb arányban a magyar kisebbség iratkozott fel a névjegyzékre, a Szerbiában élő 254 ezer magyar közül valamivel több mint 116 ezren.

Az urnák 7 és 20 óra között lesznek nyitva, az előzetes eredményeket várhatóan már vasárnap éjjel közlik, a végleges eredményeket pedig legkésőbb a jövő csütörtökön.