Fotó: ShutterStock.com/DoriAnn (illusztráció)
Hirdetés

„Úgy döntöttünk, hogy már holnap (hétfőn) megnyitjuk a mecseteket 132 megyében (a Covid-19-világjárvány jelentette) kismértékű veszély miatt, és az egészségügyi előírások betartása mellett újrakezdjük a pénteken a misét” – jelentette ki az államfő az operatív törzs ülésén, amelyet a televízió is közvetített.

Irán 31 tartományában 434 megye van.

Róháni bejelentésekor a hivatalos adatok a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta halálesetek csökkenését és a járvány terjedésének lassulását jelzik. Az egészségügy-minisztérium adatai szerint vasárnap délig 47 új koronavírus okozta halálesetet jelentettek, 55 nap óta ez volt a legalacsonyabb növekedés a napi halálesetek számában.

Korábban írtuk

A szakértők és külföldi politikai vezetők, de több iráni vezető által is igencsak alábecsültnek ítélt hivatalos adatok szerint a világjárványnak 6203 halálos áldozata volt Iránban, a Közép- és a Közel-Keleten a betegség által leginkább sújtott országban.

A teheráni hatóságok ugyanakkor óvtak a járvány feltartóztatására elrendelt korlátozó intézkedések lazításától. „A társas távolságtartás betartása fontosabb, mint a közös imán való részvétel” – hangsúlyozta Róháni.

Róháni nem nevezte meg a megyéket és a mecsetek számát, amelyeket a hétfőn életbe lépő könnyítés érint. Az intézkedést eleve nem alkalmazzák Teheránban, illetve Meshedben vagy Komban, az ország két síita szent városában sem , amelyek a legfertőzöttebb övezeteihez tartoznak.

A legfrissebb hivatalos adatok szerint 967 embernél diagnosztizálták az új típusú koronavírust az elmúlt napban, így a megerősített fertőzöttek száma 97 424-re nőtt.

A koronavírus-járvány miatt elmarad a hagyományos Jeruzsálem-napi megemlékezés is -jelentette be vasárnap a forradalmi gárda. A rendszerint a muszlim böjti hónap, a ramadán utolsó péntekjén (idén május 22.) az Iráni Iszlám Köztársaság létrejötte óta (1979) tartott hagyományos ünnepségen Teherán a palesztin ügy iránti szolidaritását fejezi ki.

Kabulban a véletlenszerűen elvégezett koronavírus-tesztekből egyharmad bizonyult pozitívnak – közölték egészségügyi illetékesek, akik attól tartanak, hogy magas a fel nem tárt fertőzöttek száma a világ egyik leginstabilabb országában. Az afgán fővárost március elején vonták karantén alá más afgán városokkal együtt, az intézkedést május végéig meghosszabbították.

Vahid Majar, az egészségügy-minisztérium szóvivője szerint aggasztóak a kabuli véletlenszerű tesztek eredményei. A 36,6 milliós népességű Afganisztánban eddig alig 12 ezer tesztet végeztek, több mint 2700 esetben diagnosztizálták a SARS-CoV-2 nevű vírust.

Több mint 250 ezer afgán tért haza Iránból év eleje óta, össze-vissza utazgatva az országban szűrővizsgálat, illetve karantén nélkül.

A négy évtizede háború sújtotta ország kivérzett egészségügyi rendszere nem készült fel egy nagyobb járványra. Mindössze 400 lélegeztető gép van az országban.

A hatóságok közlése szerint vasárnapig 47 fertőzött halt meg egy nap alatt a járványban, két hónap alatt ez a legalacsonyabb napi halálozási adat.

Az ENSZ Gyermekalapja, az UNESCO vasárnap felszólította a Közép-Kelet hat országát, hogy engedélyezzék a gyermekbénulás és a kanyaró elleni védőoltások beadását. amelyeket a koronavírus-járvány miatt leállítottak.

Jelenleg 10,5 millió 5 év alatti gyermek van veszélyben a leállított gyermekbénulás elleni védőoltások miatt – közölte az UNESCO. Mintegy 4,5 millió 15 év alatti gyermeket nem oltottak be kanyaró ellen a járvány miatt.

A rubeola és a diftéria elleni rutin védőoltások folytatódnak, de a gyermekbénulás és a kanyaró elleni védőoltásokat egyes országokban a koronavírus okozta túlterheltség, illetve a társas távoltartás miatt leállították.