Fotó: shutterstock.com, illusztráció. Készítette: Svetlana Lazarenka
Hirdetés

Vasile Banescu, a román ortodox egyház szóvivője a döntést ismertetve az Agerpres hírügynökségnek szerdán elmondta, hogy Dániel pátriárka egyeztetett a zsinat tagjaival, és arra a következtetésre jutottak, hogy a liturgia keretében a hívek megáldoztatását rövid időre, átmenetileg felfüggesztik, amíg konzultálnak más országok ortodox egyházaival is. Nem részletezte, hogy pontosan mennyi időre szól a felfüggesztés.

Ez a kérdés azt követően merült fel, hogy május 15-től Romániában ismét lehet istentiszteleteket tartani hívek jelenlétében, de egyelőre csak szabadtéren, a templomok udvarain vagy az istenháza bejárata előtt a fizikai távolságtartás betartásával. A híveknek maszkot is kötelező viselniük. A szóvivő közölte, hogy a liturgián kívül a hívek a templomba is bemehetnek imádkozni, de csak bizonyos higiéniai szabályok betartásával.    

A hatóságok továbbra is tiltják, hogy a papok a hagyományos módszerrel, közös kanálból áldoztassanak. Az ortodoxoknál ugyanis az áldoztatás úgy történik, hogy az úgynevezett preszkurát, az áldozati kenyeret összekeverik vízzel és borral egy kehelyben, majd a jelen levő híveket egyetlen kanálból áldoztatja meg a pap. A hatóságok ezt az áldoztatási formát a korlátozások enyhítése után sem engedélyezik, ezért arra utasították az egyházat, hogy egyszer használatos kanállal szolgáltassák ki a szentséget.

Korábban írtuk

A román ortodoxokat azonban alaposan megosztja ez a rendelkezés, sokan tiltakoztak azellen, hogy a hatóságok beleszóljanak a szentség kiszolgáltatásába. A közösségi oldalakon sokan bizonygatták, hogy a kanál, amely Krisztus testét és vérét tartalmazza, nem terjeszthet betegséget.    

Banescu már a hétvégén kijelentette, hogy az áldozás módjáról kizárólag az egyház fog határozni, és jelezte, ebbe nem szólhat bele az állam. Kifejtette, hogy az egyszer használatos kanál fogalma nem része a „liturgikus tér valóságának”.

Az áldoztatás már a koronavírus-járvány kitörése óta az egyik központi vitatéma volt Romániában, hiszen a korlátozó intézkedések bevezetése elején – amikor még szabad volt hívek jelenlétében liturgiát tartani – voltak olyan ortodox papok, akik megsértették ezt a szabályt, és közös kanálból áldoztatták meg a híveket.

Szerdai nyilatkozatában a szóvivő azt is elmondta, hogy a felfüggesztésről szóló döntés nem példa nélküli, hiszen 1829-ben a román ortodox hívek két hónapig nem részesülhettek az áldozás szentségében szintén egy járvány miatt.

Romániában a legutóbbi népszámláláskor 16,3 millióan vallották magukat ortodoxnak, ők a lakosság csaknem 87 százalékát teszik ki.