Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A 38 North nevű oldal azt írta, hogy a vonat Vonszan város fő pályaudvarán állt április 21-én és 23-án.

A szakportál szerint Kim Dzsong Un vonatáról lehet szó. A Reuters hírügynökség nem tudta megerősíteni független forrásból az értesülést, akárcsak azt, hogy vajon Kim Vonszanban tartózkodik-e.

A jelentés szerint a vonat ottléte nem bizonyítja, hogy a vezető a városban lenne, egészségi állapotáról sem lehet ennek alapján következtetni, de súlyt ad azoknak a jelentéseknek, amelyek szerint Kim Dzsong Un esetleg az ország keleti partvidékének egyik elit körzetében tartózkodik.

Kína egészségügyi szakértőket és kormányzati tisztségviselőket küldött Phenjanba – számolt be a Reuters hírügynökség szombaton bennfentesekre hivatkozva, miután az elmúlt napokban lábra kapott hírek szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető komoly szív- és érrendszeri műtéten esett át, és súlyos az állapota. Az értesülés három, a kérdésre rálátó személytől ered.

Ezen források elmondták, hogy a küldöttség – amelyet a Kínai Kommunista Párt nemzetközi kapcsolatokért felelős részlegének egyik magas rangú tagja vezetett – csütörtökön indult útnak Pekingből. Kína Észak-Korea legfőbb szövetségese és legfontosabb külkereskedelmi partnere.

Az észak-koreai vezető egészségállapotával kapcsolatos találgatások először akkor merültek fel, amikor nem jelent meg április 15-én az államalapító nagyapja, Kim Ir Szen születésnapja alkalmából megtartott megemlékezésen, holott Észak-Koreában ez a legnagyobb ünnep.

Észak-Koreából nagyon nehéz tudósítani az „információ szigorú felügyelete” miatt.

A hatalmat megöröklő harmadik generációs vezető apja, Kim Dzong Il halála után, 2011-ben került az állam élére.