Az eset egy közúti ellenőrzéskor történt, amikor egy férfit megállítottak, majd őrizetbe vettek, később azonban – a kórházba szállítást követően – meghalt.

Hirdetés

A rendőrség belső vizsgálatot folytatott az áldozat, a fekete bőrű Tyre Nichols letartóztatásával kapcsolatban. Az öt elbocsátott rendőr mind fekete bőrű – számolt be a hatóságok szóvivője.

Az áldozat hozzátartozói azzal vádolták meg a rendőröket, hogy megverték Nicholst, és szívrohamot okoztak neki. A hatóságok szerint Nichols orvosi vészhelyzetben volt.

A férfit azután vették őrizetbe, hogy egy balesetnél az ütközés után elfutott a helyszínről, de a rendőrök elfogták. Ekkor légszomjra panaszkodott, ezért kórházba szállították. A hatóságok szerint a halál okát még nem állapították meg.

Korábban írtuk

A rokonok úgy vélekedtek, Nicholsnál az okozott szívleállást és veseelégtelenséget, hogy a rendőrök megverték.

Memphis rendőrfőnöke, Cerelyn Davis, valamint Jim Strickland polgármester azt mondta, hogy a letartóztatásról készült videofelvételeket a rendőrség nyomozásának befejezése után fogják nyilvánosságra hozni. Ezt a család is megtekintheti.

Ben Crump és Antonio Romanucci ügyvédek, akik az áldozat családját képviselik, pénteken közleményt adtak ki, amelyben azt írták, hogy támogatják a hatóságok döntését a rendőrök elbocsátásáról.

Az ügyvédek ugyanakkor továbbra is követelni fogják az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot, egyben tervezik a videofelvételek felülvizsgálatát, hogy tisztázzák a Nichols halálához vezető körülményeket.